Bár egy ideig úgy tűnt, az ásványvíz múlt időbe teszi, az aktuális retróhullám és az itallapon szereplő fröccs és limonádé a szódát is visszahozta a vendéglátásba. Még a legjobb pesti éttermekben is megtalálható a szóda: sőt új, elegáns üvegpalackokat is látni. 

Vidéki településeken kevésbé volt érezhető az a törés, ahogyan az ásványvíz terjedésével csökkent a szóda iránti kereslet. Ezekben a kisvárosokban, kisebb-nagyobb falvakban még ma is az járja, hogy a szódás felmarkolja a kerítésre kikészített aprót, az üres szifonokat pedig kicseréli telire. A nagyvárosokban az ásványvízzel szembeni árelőnye hozhatja vissza a szódát a mindennapokba. Az ökoháztartásokban és a tudatos vásárlóknál pedig az, hogy a szódabiznisz nem termel szemetet, nincs baj az üres petpalackokkal. 

De ki csinál Pesten szódát? 

Kiss László a Hunyadi téri piacnál rendel. Az „üzem” 50 éve működik egy régi bérház belső udvarában. Az eredeti tulajdonos 1994-ban nyugdíjba vonult, a helyiséget az idősebbik Kiss László vette meg. A fia ma négy embernek ad munkát. A megszépült Hunyadi tér az egyetlen autentikusnak ható pesti kofasorral eleve mini-Párizs benyomását kelti, egy szódás a „sarkon” passzol a miliőhöz. 

Levehető a platóról

MTI / KH. Szabó Sándor

Ifj. Kiss eredetileg kézilabdaedzőnek és szakácsnak tanult, a nyári gyakorlatokat töltötte az apjánál. Mivel nem adódott az eredeti szakmájában munkalehetőség, főállásban kezdett szikvízgyártással foglalkozni. Amikor az öreg nyugdíjba ment, 2002-ben átvette az ipart. Ellesett fortélyoknak és saját ötleteknek köszönhetően irányítása alatt megtriplázódott a termelés. Igaz, így is kicsinek számítanak: az üzemben naponta 3000 liter szódát képesek előállítani, ami a nyári melegben sokszor kevésnek bizonyul.

„Nem reklámozzuk magunkat, a jó hírünk főleg szájreklám útján terjed” – meséli a tulajdonos. És való igaz: csak a szomszédok útbaigazításának köszönhetően leltük meg a két gyerekszoba méretű manufaktúrát. László fő vevői az éttermek, főleg a hatodik, hetedik és nyolcadikba kerületbe szállít, de nagyobb megrendelés esetén „Pesten bárhová elmegy.”

Arra a kérdésre, hogy van-e különbség szóda és szóda között, és mitől különleges az övék, csak szerényen elmosolyodik. „A bevezetett gyártási újítások mellett a víz minősége is sokat jelent. A vidéki víz sokkal lágyabb, mint a pesti, így a szóda íze is teljesen más lesz, kevésbé csípős” – mondja. 

Hagyományok és személyes kapcsolat 

A délegyházi székhelyű Szódakirály Kft. öt éve foglalkozik szikvízgyártással, így a tulajdonos, Mozsolics Gábor a szódások új generációjához tartozik. Előtte egy multinál dolgozott, de átnyergelt, mert valami sajátot szeretett volna csinálni. 

De hogy miért pont szódás lett? „Adottak voltak a tárgyi feltételek, és a beruházás mértéke sem volt túl megterhelő számunkra” – mondja Mozsolics üzemgazdászi szakmaisággal. De a helyzet valóban úgy áll, hogy szódakészítő gépen és a kiszállításhoz használatos kisteherautón kívül kezdetben nincs szükség nagyobb befektetésre.

Hideg, savanykás, buborékos

Stiller Ákos

A szódások tipikus családi vállalkozások. Mozsolicsé is mindössze egyetlen alkalmazottal működik, 22 négyzetméteren. A tulajdonos szerint az iparág helyi szinten (már Pest megyében vagyunk) viszonylag jól jövedelmez, ami azt jelenti, hogy biztosítja egy 3-4 fős család megélhetését. A kisvállalkozó a siker kulcsát a személyes kapcsolattartásban és a vevők igényeinek minél megbízhatóbb kiszolgálásában látja. Minden vevőjüket személyesen ismeri, és a helyi rendezvényeket is előszeretettel szponzorálja. 

A szódásetikett 

A szikvízgyártás piacán is élénk a verseny, azonban nem a szódások között nagy a rivalizálás. Elsősorban az ásványvizek jelentik a konkurenciát. A szikvízgyártók között van egy íratlan szabály, miszerint „szódás szódásnak soha nem tesz keresztbe”.  Kiss László elmesélte, hogy történt már olyan, hogy a távolság miatt ő nem tudott kiszállítani egy helyszínre, de felhívott egy másik gyártót, aki teljesítette a rendelést. A szóda tehát helyi élelmiszer, a helyi gazdaságot támogatja, aki szódát iszik. 

Ma már a praktikus műanyag palackok a jellemzőek, a retró üvegpalackokból lett a prémium termék. Kiss és Mozsolics is nyugdíjba vonult szódásoktól vásárolja a palackokat. Akik hosszú évtizedeken át iparosok voltak, több ezer üveget halmoztak fel, amiket az aktívak átveszik, felújítják és használják. A gyártása Magyarországon megszűnt, külföldről új palackokat rendelni 10 000 darab alatt nem éri meg. A szódás ipartestület elnöke, Szabó István elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a hazai multikkal is az üveggyártás újraindítása miatt, de az összetett technológia következtében a költségek több millió forintra rúgnának. Még összefogásban sem érné meg ennyi pénzt fektetni a gyártásba. 

Kiss és Mozsolics is gondolkozik a bővítésen, de mivel minden gyártónak megvan a maga körzete, és túl nagy területet lefedése nem térülne meg, a növekedésnek is vannak határai. Kiss két és fél éves kislánya mellé egy kisfiút is szeretne, és nem bánná, ha ő vinné tovább az üzletet. A szódásokra egyébként is jellemző, hogy nagyszüleiktől, szüleiktől tanulják a mesterséget, és a hivatásukon keresztül őrzik a hagyományokat.