Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakossági ügyfelei közül már 27 ezren választották az árfolyamrögzítést - tudatta az Erste Bank Hungary az MTI-vel.
A bank közleménye szerint az árfolyamgát egy átlagos hitel esetében akár százezres megtakarítást és 2017 középéig - magas devizaárfolyam esetén - havonta akár több tízezer forinttal nagyobb pénzügyi mozgásteret jelenthet az adós számára.
A bankok és a kormány által tavaly kialakított Árfolyamgát 2.0 elnevezésű konstrukció valódi könnyítés a devizaalapú jelzáloghitelt egyre nehezebben törlesztő ügyfeleknek. A belépés határidejét meghosszabbították, így a jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján május 30-ig lehet jelentkezni a kedvező feltételeket biztosító rendszerbe.
A konstrukció az ügyfelek számára rendkívül kedvező, hiszen akár több százezer forintot is megtakaríthatnak azok, akik belépnek a rendszerbe. Az Erste példaként említi: egy 10 millió forintos tőketartozást mutató, 2027-ben lejáró hitel havi törlesztése 22 ezer forinttal csökkenhet az árfolyamrögzítés ideje alatt, 240 forint körüli frankárfolyamot feltételezve. Ebben az esetben így több mint 740 ezer forint megfizetésétől mentesül az ügyfél.
Az Árfolyamgát 2.0 rendszer lényege, hogy a hitelüket egyre nagyobb nehézségek árán törlesztő ügyfelek legfeljebb 2017. június 29-ig rögzített árfolyamon (a svájci frank esetében 180 forintos árfolyamon, euróhitelnél 250 forintos árfolyamon) fizethetik a törlesztőrészletet, így az árfolyamváltozásból adódó esetleges többletet nem kell kifizetni a szóban forgó időszakban. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik, amelyet az ötéves periódus lejárta után, legkésőbb 2017. július 1-je után kell kedvezményes feltételekkel törleszteni.
Az ügyfelek számára teljes védelmet jelent az árfolyamgátas rendszer: ha az adott deviza árfolyama egy meghatározott szint - svájci franknál 270, eurónál 340 forint - fölé emelkedne, akkor ezt a többletet az állam fizeti ki az ügyfelek helyett. Amennyiben az ötéves periódus alatt a meghatározott árfolyam alá csökken az adott deviza árfolyama, akkor a különbözet mérsékli a gyűjtőszámla-hitel összegét - olvasható a közleményben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.