Kovács Árpád: Nagyon törékeny a pálya

Nem tart attól, hogy 2014-ben az Orbán-kormány választási költségvetést készít. A túlzottdeficit-eljárás ügyében nem hozhatott más döntést az Európai Bizottság, csak a megszüntetést. Reklámadó ügyében pedig a kormány politikai döntést hozott. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a portfolio.hu-nak adott interjút.

  • hvg.hu
Kovács Árpád: Nagyon törékeny a pálya

"Számos kockázat terheli a költségvetési folyamatokat, elsősorban a gazdasági növekedés oldaláról." - nyilatkozta a portfolio.hu-nak Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, aki szerint az idei tartalékok fele még a kormány rendelkezésére áll, és ha nem lesz látványosan kisebb a növekedés a tervezett 0,5-1 százaléknál, akkor a költségvetés megállhat a lábán. Ezzel együtt növekedési és beruházási trendfordulóra van szükség.

Kovács az interjúban utalt arra, hogy az idei költségvetésben még nincs benne a pedagógus életpályamodell bevezetése. De azzal együtt sem tartja felesleges választási költekezésnek, ha a kormány ezt idén meglépi.

A Költségvetési Tanács elnöke egyebek mellett elmondta azt is, hogy bár a Tanács kis stábbal működik, csütörtökön írt alá szerződést a Gazdaságkutató Zrt-vel, valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt-vel tanulmányok elkészítésére "a költségvetési fenntarthatóságról, az államadósság alakulásáról, érzékenységvizsgálatokkal kiegészítve, technikai kivetítésekkel megjelenítve."

Kovács Árpád egy konferencián beszél
Túry Gergely
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.