Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A befektetők és talán még a külföldi bankok is kezdik jobban megbecsülni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét, Matolcsy Györgyöt, aki sokkal ortodoxabb módon közelít a monetáris politikához, mint azt korábban várták – írta a Világgazdaságban megjelent véleménycikkében Timothy Ash, a Standard Bank vezető elemzője.
Elődje, Simor András MNB-elnöksége alatt Matolcsy György gyakran kritizálta a jegybank által követett irányvonalat, mert szerinte a monetáris politika nem volt elég ambiciózus, a kamatoknak pedig sokkal alacsonyabbnak kellett volna lenniük – idézte fel a VG-ben megjelent véleménycikkében Timothy Ash, a Standard Bank vezető elemzője.
"Hivatalát elfoglalva az új elnök folytatta a Simor András alatt megkezdett kamatcsökkentési ciklust, márciusban, áprilisban és májusban egyaránt 25 bázispontot vágva 4,5 százalékra csökkentette az alapkamatot" – tette hozzá.
"Korábban úgy gondoltuk, hogy agresszívebb, 50-100 bázispontos vágásokra is sor kerülhet. Matolcsy azonban, figyelembe véve a piaci aggodalmakat, amelyek minisztersége alatt követett unortodox irányvonalból eredtek, a fokozatos, óvatos lazítást részesítette előnyben" – írta a szakember.
"Nem tett eleget az elnök azok kérésének sem, akik a forint gyengítését várták tőle; az MNB új vezetése, úgy tűnik, a stabil, még erősebb forintot részesíti előnyben" – fogalmazott Timothy Ash. Az elemző szerint a nyomott belső kereslet, a magas bázis, az élelmiszerárak kedvező alakulása és a rezsicsökkentés miatt az infláció gyorsan csökkent, az éves ráta a tavaly szeptemberi 6,6 százalékról áprilisra 1,7 százalékra esett, és úgy tűnik, tovább csökkenhet.
"Az infláció jelenleg jóval a 3 százalékos jegybanki célszint alatt jár, ami arra utal, hogy van még tér további vágások előtt. A piac a következő 12 hónapra további 125 bázispontos csökkenést áraz" – írta.
Hozzátette, a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szóló pozitív hírek is arra késztethetik a befektetőket, hogy tartsák meg a forinteszközöket – "persze vegyük figyelembe azt is, hogy a forint az első negyedéves mélypontokról folyamatosan erősödött, és egy olyan környezetben, ahol a zloty és a török líra is eladói nyomás alatt van, nehéz amellett érvelni, hogy a forint elkerüli a gyengülést" – közölte.
A jegybankelnök és az Orbán-kormány érdeme, hogy legalább megpróbál lendületet adni a gazdaságnak, például a Növekedési Hitel Program elindításával – fogalmazott a vezető elemző.
"Matolcsy György jegybankelnökként már kevésbé konfrontatív, mint nemzetgazdasági miniszterként volt, amikor gyakran tűnt úgy, hogy a kormány és a bankszektor között nincs különösebb egyetértés. Talán ez is azt mutatja, hogy most, amikor a Fidesz gazdasági szabályozás minden eszközét egyértelműen kézben tartja, mindkét fél felismerte, hogy együtt kell működnie a másikkal" – zárult a véleménycikk.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.