Hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja, hogy a külföldi tulajdonú energiaszolgáltatókkal megteremtse egy hosszú távú együttműködés lehetőségét, és a kabinet úgy véli, ezek a cégek is részt vállalhatnak az ország stabilizálásának terheiből, és eldönthetik, hogy "tovább jönnek-e velünk azon az úton, amit elkezdtünk".Németh Lászlóné kérdésre válaszolva elmondta, hogy eddig két cég jelezte: tárgyalni szeretne a kormánnyal a további együttműködés feltételeiről. Hozzátette: az egyik cég szándéka az, hogy ha az állam a veszteséges területet kivásárolja, akkor ennek fejében más befektetéseket hajt végre Magyarországon.
Németh Lászlóné: mindenképp lesz újabb rezsicsökkentés
Folytatódik a rezsicsökkentés: a következő, 10 százalékos rezsicsökkentést mindenképpen meglépi a kormány – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten, a tárca elmúlt három évét összegző sajtótájékoztatón.
Trump orosz olajat vesz, Balásy cégei tovább dolgoznak, sorban zárnak a kocsmák – Gazdasági bejárat 6. rész
„Rohadt drága lakni” – megint utcára vonultak a lakhatási válság miatt – galéria
Karácsony Gergely főpolgármester szerint nemcsak hosszútávú tervekkel kell készülni a fővárosi lakhatási válság enyhítésére.