Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Csuka és süllő után újabb ragadozó hal a Balatonban: 1200 darab két- és háromnyaras sügért telepített Siófokon és Balatonalmádiban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. – írta a Világgazdaság.
Sügértelepítésre most először vállalt kötelezettséget a cég a halgazdálkodási tervében – közölte a VG.
Várható majd még harcsa-, további sügér-, valamint balintelepítés is. A most telepített sügérek átlagosan 12-15 centiméteresek voltak. Nagyobb részük az almádi-fűzfői nádas széle mentén került a tóba.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?