Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Eddig 4525 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, és 3021 engedélyt adtak ki - közölte a NAV kedden.
A július 1-jétől megnyíló nemzeti dohányboltok csak vámhatósági engedély birtokában kezdhetnek működni. A NAV minden esetben végez helyszíni szemlét, mert csak így ellenőrizhető a jogszabályban foglalt feltételek megléte.
Eddigi tapasztalatok szerint elenyésző számban fordult elő, hogy a kérelmező nem tett eleget valamelyik kötelezettségnek, vagy nem felelt meg a törvény előírásainak, így elutasították kérelmét - tájékoztatott írásos válaszában a hatóság.
A trafikok működésének megkezdésével kapcsolatban a NAV arra is felhívta a figyelmet: a múlt héten módosította a kormány az adóhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezéséről szóló februári határozatot. A módosítás értelmében az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépeket augusztus 31-éig lehet használni. A határidő a februári kormányhatározat szerint június 30-a volt.
Ha a nemzeti dohánybolt üzemeltetőjének már van pénztárgépe, ami nem rendelkezik elektronikus naplóval, úgy azt tovább használhatja augusztus 31-éig. Ha rendelkezik elektronikus naplóval a pénztárgép, akkor az december 31-éig használható, vagyis a meglévő pénztárgéppel megnyitható a nemzeti dohánybolt - közölte a NAV.
Ha az üzemeltetőnek nincs pénztárgépe, akkor vásárolhat - akár használtan is -, vagy bérelhet. Ebben az esetben is le kell majd cserélni az elektronikus naplóval nem rendelkezőket augusztus 31-éig, az elektronikus naplóval rendelkezőket pedig december 31-éig.
Akik a vásárlás mellett döntenek, azok az online pénztárgépre átállásnál maximum öt pénztárgép lecseréléséhez pénztárgépenként 50 ezer forintos állami támogatást kaphatnak, ha annak egyéb jogszabályi feltételei is adottak. Emiatt lényeges, hogy minden adóalany a saját, illetve üzlete igényeihez illeszkedő megoldást és pénztárgépet válasszon, mind az átmeneti, mind pedig az online pénztárgép esetében - közölte a NAV.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?