Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hosszan tartó súlyos betegség után életének 68. évében elhunyt Arnold Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettese.
Hosszan tartó súlyos betegség után életének 68. évében elhunyt Arnold Mihály a NAV Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettese. Arnold Mihály 1972-ben a pécsi vám- és pénzügyőri szakasznál pénzügyőr őrvezetőként kezdte pályáját, majd 1976-tól a Vám- és Pénzügyőrség Baranya megyei parancsnokságán vámigazgatási feladatokat látott el.
1982-ben került a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságára, ahol 1988-tól az áruforgalmi osztály helyettes vezetője, majd 1990-től a Külkereskedelmi Ellenőrzési Központ Parancsnoka volt. 1991-ben az Ellenőrzési Főosztály vezetője, majd országos parancsnokhelyettes lett.
1992-től 2003-ig országos parancsnokként irányította a Vám- és Pénzügyőrséget. 2011-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri szakmai elnökhelyettesként dolgozott. Munkásságát 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével ismerték el. Arnold Mihály nyugállományú pénzügyőr altábornagyot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját halottjának tekinti.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.