szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása során az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez, amit a szektor átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére fordít, majd pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja – áll a parlament elé kedden benyújtott törvényjavaslatban.

A parlament elé terjesztette a kormány a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának átalakításáról szóló törvényjavaslatot – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő kedden. A megújulásnak köszönhetően létrejön majd egy új integráció, ennek egyik eleme a Takarékbank, a másik az úgynevezett integrációs szervezet – ismertette Vojnits Tamás kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón.

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett javaslat szerint a létrejövő Integrációs Szervezet tagja a szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt. valamint az MFB. Az Integrációs Szervezet induló vagyona az MFB által rendelkezésre bocsátott egymilliárd forint, valamint a megszűnő Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA), a Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapja (REPIVA), a Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (TAKIVA), valamint a Hitelszövetkezetek Első Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapja (HBA) vagyona.

Az Integrációs Szervezet tagja – az MFB kivételével – évente tagdíjat fizet a szervezetnek, a tag kockázattal súlyozott kitettségének 0,1 százalékát. A Takarékbank Zrt. alaptőkéje legalább 3 milliárd 389 millió 704 ezer forint, a bankban a Magyar Posta törzsrészvény jegyzésével szerez tulajdont.

Vojnits azt mondta, a jogi kereteket nem változtatja meg az új rendszer, a helyi takarékszövetkezetek úgy működnek, mint eddig. A cél, hogy az újjászervezett szövetkezeti hitelintézeti szektor képes legyen megfelelni az unió szigorodó tőke- és likviditási követelményeinek, és ki tudja használni a szorosabb integráció előnyeit. A javuló szolgáltatásoknak köszönhetően pedig a vidék bankja a több mint 1 millió vidéki ügyfelet magasabb színvonalon szolgálhatja ki.

A kormány elfogadta a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakításáról szóló koncepciót, az újjászervezésre 100 milliárd forintot biztosít – mondta a kormányszóvivő.

Vojnits Tamás elmondta: az átalakítással a cél az, hogy a takarékszövetkezeti szektor mostani piaci részesedését 2-3 szorosára növeljék 10 éven belül. Ennek fontos lépése volt, hogy tavaly ősszel a Magyar Fejlesztési Bank tulajdont szerzett a Takarékbankban – emelte ki.

A kormánybiztos rámutatott: a magyarországi takarékszövetkezeti rendszer napjainkban nagyon széttagolt. Éppen ezért az átalakítással azt is szeretnék elérni, hogy az integrált takarékszövetkezeti szektor megfeleljen a fokozatosan szigorodó európai tőkekövetelményeknek, ki lehessen használni az integráció előnyeit, emellett fontos cél az is, hogy az integráción belül javuljon az üzleti együttműködés – mondta Vojnits Tamás.

Kérdésre válaszolva elmondta: a létrejövő takarékszövetkezeti integráció szorosabb együttműködést alakít majd ki a Magyar Postával, már csak azért is, mert napjainkban mintegy 1000 hazai településen csak a takarékszövetkezetek vannak jelen a pénzintézetek közül, amelyek ezeken a helyeken már most is együttműködnek a postával.

A jogszabálytervezet kimondja: a törvény hatályba lépésének napján létrejön a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete. Az Integrációs Szervezet jogi személy, székhelye Budapest, egyúttal kötelező intézményvédelmi szervezet.

Annak érdekében, hogy az Integrációs Szervezet intézményvédelmi feladatainak eleget tudjon tenni, a törvény garantálja az Integrációs Szervezet eszközeinek évi átlagos értékét, amely nem lehet kevesebb a szövetkezeti hitelintézetek és a Takarékbank Zrt. összesített eszközei értékének három százalékánál. Amennyiben az Integrációs Szervezet eszközeinek évi átlagos értéke az előírt határ alá csökkenne, az Integrációs Szervezet igazgatóság dönt az Integrációs Szervezet eszközeinek a feltöltéséről.

Az Integrációs Szervezet pénzeszközei nem vonhatók el, és kizárólag a törvényben meghatározott célokra használhatók fel. A prudens működés megköveteli, hogy az Integrációs Szervezet pénzeszközeit a Takarékbank Zrt.-ben tartsa. Az Integrációs Szervezet saját vagyona, bevételei és jövedelme után társasági adó, helyi adó, tranzakciós és egyéb illeték fizetésére nem köteles. Az Integrációs Szervezet saját tőkéje nem osztható fel.

A szövetkezeti hitelintézeti működés alapja lesz a kötelező tagság elve. Ennek megfelelően szükségszerű, hogy az Integrációs Szervezet tagja legyen valamennyi szövetkezeti hitelintézet, továbbá a Takarékbank Zrt., ezért a törvény hatályba lépésének időpontjában működési engedéllyel rendelkező szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt. és az MFB a tervezett jogszabály hatálybalépésével az Integrációs Szervezet tagjává válik.

A kötelező tagság elve szerint a szövetkezeti hitelintézet működési engedélye kiadásának, fenntartásának feltétele, hogy csatlakozzon az Integrációs Szervezethez. A kötelező tagság sem a magyar, sem az európai közjogi hagyományoktól nem idegen, elég példaként az ügyvédi, orvosi, végrehajtói, közjegyzői, mérnöki, a különböző köztestületekre gondolni - olvasható a javaslatban.

A törvény hatálybalépésekor már működési engedéllyel rendelkező szövetkezeti hitelintézeteknek a kötelező tagság elve szerint tagságukat fenn kell tartaniuk az Integrációs Szervezetben. Amelyik szövetkezeti hitelintézet ezt elmulasztja, annak a működési engedélyét nem tartják fenn, illetve kiadását megtagadják.

A törvényjavaslat szerint a szövetkezeti hitelintézetnek kötelezettséget kell vállalnia arra is, hogy a Takarékbank Zrt. "C" sorozatú elsőbbségi részvényét átveszi, a Takarékbank Zrt. közgyűlése által meghatározott adminisztratív feltételek szerint.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!