Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A török piac zuhanása néhány magyar befektetőnek is fájdalmas lehetett – írja a Napi Gazdaság. Törökország a lap pénteki száma szerint az utóbbi évek egyik slágerpiaca volt, az utóbbi hetek utcai zavargásai azonban a tőzsdét is megtépázták.
Magyarországon két alapkezelő, az OTP és az Aegon indított kifejezetten török alapokat, amelyek „lekövették” a csúnya veszteségeket. Mindkét alapkezelőnek három török alapja van, amelyek nagyon megszenvedték a viharos időszakot, az év eleje óta 13-14 százalékos mínuszt mutatnak.
Az elmúlt három hónap adata ennél is siralmasabb, mind a hat alap 20-22 százalékos veszteséget mutat március vége óta. A lap szerint hosszabb távon azonban nem jártak rosszul a török piacba fektetők, hiszen tavaly júniushoz képest még mindig tíz százalék körüli hozamot produkáltak az alapok.
A török eszközökre fókuszáló magyar alapok nettó eszközértéke az utóbbi hetek tőzsdei zuhanása után 3,3 milliárd forint volt, ebből 2,6 milliárd az OTP három alapjában, 633 millió forint pedig az Aegon termékeiben.
A legnagyobb vagyont az OTP Török Részvény alapjának B sorozata halmozta fel, melyben 1,2 milliárd forintot kezeltek, nem sokkal, szűk egymilliárd forinttal maradt el tőle ugyanennek az alapnak az „A” sorozata.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.