Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hétfői kormányülésen teljesen átírták az uniós pénzek elosztását végző intézményrendszer átalakítási terveit. A korábbi tervekkel ellentétben mégis megmarad a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, de az irányítás a fejlesztési tárca helyett a Miniszterelnökséghez kerül – értesült az Index.
A hírportál úgy tudja, hogy az NFÜ áthelyezését rövid határidővel vették tervbe: augusztus 1-jétől már az Miniszterelnökség irányítása alatt kell működnie.
Lázár János feladatkörének bővítése nem újdonság, hiszen korábban is ő vállalta, hogy a felgyorsítja a bentragadt források kiosztását. Eddig azonban többnyire arról volt szó, hogy az NFÜ csak a most is futó programokat viszi tovább, hogy ott ne történjen jelentős változás. A mostani uniós költségvetési ciklus végéhez közeledve 2013-ban 1500 milliárd forintot, 2014-ben pedig 1700 milliárdot kell lehívni ahhoz, hogy az országot ne érje forrásveszteség – olvasható a cikkben.
A kormány úgy tervezte, hogy megszüntetik az NFÜ-t, és helyette a minisztériumoknál hozták volna létre az irányító hatóságokat. A hétfőn elfogadott javaslat a jelek szerint azzal számol, hogy a 2014 utáni időszakra is megmarad az NFÜ, de kérdés, hogy mi lesz akkor az irányító hatóságokkal.
Az is kérdés, hogy a Miniszterelnöki Hivatal milyen apparátussal veszi majd át az ügynökség felügyeletét, hiszen a fejlesztési minisztériumban is legalább 50-60-an foglakoznak az NFÜ-s ügyekkel – írja az Index.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.