Népszavazást tarthatnak a trafikok árréséről

Népszavazást tarthatnak a dohánytermékek kereskedelmi árrésének mértékéről, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén jóváhagyta a kezdeményezést. Az aláírásokkal támogatható javaslat értelmében az árrés törvényben rögzített mértéke 3,33 százalék lenne, a népszavazás feltétele pedig, hogy összegyűljön 200 ezer aláírás.

  • MTI MTI
Népszavazást tarthatnak a trafikok árréséről
MTI / Bruzák Noémi

A dohánytermékek árrésének mértékét eddig nem rögzítette törvény, eddig megállapodások szabályozták, és a július közepén hatályba lépő törvénymódosítás tíz százalékban határozza meg.

A hitelesített kérdés úgy szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényben meghatározott kiskereskedelmi árrés mértékét, hogy a legnagyobb kereskedelmi árrés mértéke a dohánytermék – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának 3,33 százaléka legyen?

A kérdésnek másodszorra adott utat az OVB, először ugyanis szavazategyelőség alakult ki a nyolc jelen lévő tag döntésénél. A testület ügyrendje szerint ilyenkor addig kell folytatni a vitát, amíg az egyik álláspont nem kap többséget. Az OVB végül 5:3 arányban döntött a kezdeményezés hitelesítése mellett.

A vita lényegében arról szólt, hitelesíthető-e a kérdés, ha egy olyan paragrafus módosítását célozza, amelyik az ülés után, július 15-én lép majd hatályba. Az OVB július 27-ig dönthetett volna a kezdeményezésről, így a határozathozatalt egy későbbi ülésre is halaszthatták volna, de ezt az ötletet elvetették.

A törvény július 15-vel hatályba lépő paragrafusában az áll: "A dohánytermék-kiskereskedő (...) meghatározott kiskereskedelmi árrésre jogosult", annak "mértéke a dohánytermék – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának tíz százaléka". A mostani kezdeményezés ezt az árrésmértéket csökkentené a harmadára. 

Ha az OVB határozatával szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor a kezdeményezésben megkezdődhet az aláírások gyűjtése. Kétszázezer érvényes támogató aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezésről – az Országgyűlés számára kötelező erejű – népszavazást lehessen tartani.

Az OVB az ülésen elutasított 34 másik népszavazási kezdeményezést, többségüket azért, mert – a tagok álláspontja szerint – alaptörvénybe ütköznek, vagy megfogalmazásuk nem egyértelmű.

Az egyik – nem hitelesített – kérdésben a rendőrségi traffipaxokat ideiglenesen hatástalanító lézerblokkolók használatának tiltását kezdeményezték volna. A kérdést az OVB nem találta egyértelműnek, mert a jelenlegi szabályozás – nem törvényi szinten ugyan – szélesebb körű tiltást alkalmaz.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.