DK: azonnal le kell állítani az e-útdíj rendszerét!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azonnal le kell állítani a használatarányos útdíjfizetési rendszert (e-útdíj), mert felelőtlenül vezették be, és le kell folytatni a kihagyott teszteket, hogy ne okozzanak további károkat a fuvarozóknak és a gazdaságnak – mondta Varju László, a párt politikusa pénteken Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján.

  • MTI MTI
DK: azonnal le kell állítani az e-útdíj rendszerét!

A független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a DK alapvetően támogatja az Európai Unióban használt e-útdíj bevezetését, de szerintük a kormány mérhetetlenül magas és indokolatlan árat állapított meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az árnövekedés nemcsak a fuvarozókat érinti, az megjelenik azoknak a termékeknek az árában is, amelyeket szállítani kell.

Varju László közölte, öt kérdést tesz fel Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek. Elsőként azt akarja megtudni, mi indokolja – a DK információi szerint – "csak ebben a témában 500 millió forint értékű, Simicska Lajosnak és társainak cégétől megrendelt óriásplakát-kampányt", ahelyett, hogy a 300 ezer fuvarozót közvetlenül tájékoztatták volna.

Emellett arra is kíváncsi, hogy mikorra kívánják rendezni a több mint háromezer reklamációt, illetve a kormány milyen új adót akar bevezetni az e-útdíj "igen magas díja ellenére is a tervezetthez képest heti egymilliárd forintos költségvetési befizetés elmaradás pótlására".

A politikus azt is megkérdezte, hogy milyen gazdasági erők szerveződnek a "lényegében szándékosan tönkretett" fuvarozó kisvállalkozások kapacitásának pótlására. Emellett tudni szeretné, hogy hány vállalkozás és milyen formában kaphat díjkompenzációt 2020-ig.

A használatarányos útdíjfizetési rendszer a hónap elején indult el. Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón kérte a rendszer átmeneti leállítását, mert tapasztalataik szerint a rendszer rosszul számláz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, Völner Pál aznap azt közölte, hogy a 300 ezer úthasználónak csak egy százaléka reklamált. Csütörtök Jávor Benedek, az Együtt-PM elnökségi tagja követelte egy közleményben a rendszer felfüggesztését.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.