Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idén májusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaptényezővel korrigálva a növekedés szintén 11,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A KSH jelentése szerint a termelés májusi növekedéséhez - a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett - az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés májusban 0,8 százalékkal kisebb volt az előző havinál. Az év első öt hónapjában 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az idén áprilisban az építőipar termelése 9,8 százalékkal nőtt éves és 1,4 százalékkal havi bázison. Tavaly májusban az ágazat teljesítménye 14,3 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, az előző havitól 2,7 százalékkal maradt el.
Az idén májusban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése az egy évvel korábbi jelentős visszaesést követően 10,3 százalékkal volt nagyobb a 2012. májusinál, ami ebben a hónapban is több ipari épület építésén végzett munkából adódott. Az egyéb építmények építése 12,0 százalékkal nőtt, elsősorban az út- és vasút-felújítási munkák következtében. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 0,1 százalékkal kisebb volt, mint áprilisban, míg az egyéb építményeké az előző havi szinten volt.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - májusban 14,0 százalékkal emelkedett. Az egyéb építmények ágazat termelése ötödével nőtt. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 3,0 százalékkal haladta meg a 2012. azonos időszakit.
A 2013 májusában kötött új szerződések volumene 5,1 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 8,0 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 3,2 százalékkal emelkedett.
Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 10,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 9,0 százalékkal kisebb, míg az egyéb építményeké 19,8 százalékkal magasabb volt, mint 2012 májusában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A támadás óta a magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget egymásnak.