Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodájának bezárását kezdeményezte. A Christine Lagarde-nak, az IMF vezérigazgatójának címzett, ez ügyben írt levélről honlapján tájékoztatott hétfőn a jegybank.
Matolcsy György a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország várhatóan még idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét. A jegybank közleményében úgy fogalmazott: "2013 elején befejeződött az IMF úgynevezett Post-Program Monitoring eljárása, valamint Magyarország tartozása az IMF-kvóta 200 százaléka alá csökken, ezért nem indokolt az IMF budapesti irodájának további fenntartása".
Az MNB közleménye szerint a jegybank elnöke levelében kitért arra, hogy "a 2008-ban megindult világgazdasági válság, amelynek jeleit az akkori magyar kormány nem értékelte megfelelően, súlyosan érintette a magyar gazdaságot, és Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni segítségért".
Az MNB honlapján közzétett angol nyelvű levélben ugyanakkor - a korábbi kormány szerepét illetően - úgy fogalmaz Matolcsy György, hogy az akkori kormány nem vette figyelembe a valutaalap figyelmeztetéseit.
A jegybank közleményében folytatja: "a 2010-ben hivatalba lépett új kormány strukturális reformjaival és konszolidációs intézkedéseivel tartósan 3 százalék alá szorította a magyar államháztartás hiányát, csökkentette az államadósságot, valamint előtörlesztéssel az IMF hitel nagy részét már visszafizette".
Angol nyelvű levelében Matolcsy György emellett megemlíti, hogy az MNB "méltányolja az IMF értékes támogatását az olyan időkben, amikor Magyarországot súlyosan érintette a válság és amikor a 80 százalék fölé növekedő GDP-arányos államadósságának finanszírozása kérdésessé vált".
A levélben az MNB-elnök jelzi: "a harmadik Post-Program Monitoring tárgyalások sikeres lezárulta révén, augusztusra Magyarország tartozása IMF-kvótájának 200 százalék alá csökken".
Matolcsy György a közreadott angol nyelvű levélben "személyesen gratulál" Christine Lagarde-nak, amiért az IMF mandátuma szerint a gazdasági növekedés elősegítése érdekében jelentős erőfeszítést tesz. Egyben "biztosítja", hogy az MNB törvénybe foglalt mandátumának megfelelően "hasonló hangsúlyt helyez erre a célra".
Az IMF 2009 áprilisa óta tart fenn budapesti irodát. Vezetője megnyitása óta Iryna Ivaschenko. Varga Mihály az MTI-nek a múlt héten adott interjúban jelezte, hogy a kormány három héten belül dönthet arról, előre törlesszék-e a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban kapott hitelt. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a gazdasági tárca munkatársai hozamszámításokat végeznek jelenleg, hogy mikor éri meg jobban törleszteni, de "elvileg a költségvetés pozíciója, a rendelkezésre álló, MNB-nél elhelyezett kormányzati tartalék összege lehetővé teszi" azt, hogy a 2014 március végéig fennálló IMF-adósságrészt ki tudjuk fizetni - mondta.
A 2008-ban felvett, akkori árfolyamon 8,6 milliárd eurós IMF-hitelből - 20 milliárd euró volt a teljes EU-IMF keret, összesen 14,1 milliárdot hívtunk le - Magyarországnak idén még 642,69 milliárd forintnyit (1,9 milliárd SDR-t), 2014-ben pedig 201,40 milliárd forintnyit kell törlesztenie. Az EU-nak visszafizetendő pénz 2015-ben, és 2016-ban válik esedékessé, az 5,5 milliárd eurónyi felvett összegből 3,5-öt 2015-ben kell törleszteni, a többit egy évvel utána.
Az IMF honlapján fellelhető információ szerint a szervezet jelenleg 84 országirodát működtet és 4 regionális irodát tart fenn. Utóbbiak közül a közép-kelet-európai iroda Varsóban van. A régióban, Magyarországon kívül Szerbiában, Romániában és Ukrajnában van IMF országképviselet.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
A miniszter szerint a 2026-os választásokon azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Ezzel formálisan kivonta magát egyik cége tulajdonosi köréből, ami egy 13. kerületi luxuslakás fölött is rendelkezik.
A beruházás a Zalazone tesztpálya köré fog összpontosulni.
Járai Zsigmond már az első Orbán-kormány idején fontos pozíciókat kapott.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.