Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az unortodox gazdaságpolitika miatt nem várható, hogy a nagy hitelminősítők visszahelyezik Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába – mondta a Napi Gazdaságnak Peter Attard Montalto, a Nomura londoni elemzője.
A Nomura a magyarországi gazdasági növekedéssel kapcsolatban sokkal pesszimistább, mint a magyar kormány, a cég szerint az idén 0,2 százalékkal visszaeshet a magyar GDP, majd 2014-ben is csak 0,7 százalékos növekedés következhet – mondta Peter Attard Montalto elemző a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
"A középtávú növekedési potenciál is mindössze 1,5 százalék lehet. Vagyis lassan talán magára találhat a gazdaság az utóbbi évek unortodox gazdaságpolitikájának kiheverésével, de ez a fellendülés nem lesz dinamikus a beruházások visszaesése és a bankrendszer legyengítése miatt" – tette hozzá.
"Véleményem szerint most egy viszonylag nyugodt időszak van, az idei utolsó negyedévben ezt a választási kampány indulása zavarhatja meg, akkor majd további fontos gazdaságpolitikai intézkedésekre számítok. Mostanában a befektetők számára kissé hátrébb kerültek a magyar hírek, nem országspecifikus tényezők alapján fektetnek be, mint például Lengyelországban" – mondta a lapnak a szakértő.
Montalto szerint az adósság stabilizálása, a költségvetési hiány kordában tartása és az enyhe gazdasági növekedés azt jelenthetik, hogy a következő időszakban a mostani szinten marad a magyar hitelminősítői besorolás.
"Ugyanakkor arra számítok, hogy a befektetésre ajánlott kategóriába nem tud visszakerülni az ország, a hitelminősítők ugyanis ezzel reagálnak az utóbbi évek unortodox gazdaságpolitikájára. További leminősítéssel csak akkor számolnék, ha a pénzügyi stabilitás bizonytalanná válna, a kormány elvétené a 3 százalék alatti hiánycélt vagy valamilyen külső sokk miatt jelentős tőkekivonás indulna meg a magyar piacról" – közölte a szakember.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.