EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Túljuthatott a legnehezebb időszakon a magyar gazdaság, és valószínű, hogy a második negyedévben már éves összevetésű növekedést produkált – jósolták csütörtöki prognózisukban londoni pénzügyi elemzők.
Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott elemzőstábja a magyar gazdaságról összeállított átfogó helyzetértékelésében hangsúlyozta ugyanakkor azt a véleményét is, hogy az alapmutatók javulása részben olyan kormányzati intézkedések – például ad hoc jellegű adókivetések és hatóságilag elrendelt háztartási energia-árcsökkentések – eredménye, amelyek károsították az üzleti környezetet.
A ház londoni elemzői mindazonáltal közölték: az általuk használt növekedéskövető mérési modell – GDP tracker – azt jelzi, hogy a magyar gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben, éves összevetésben 0,3 százalék körüli ütemben növekedhetett. Ez 2011 utolsó negyedéve óta a leggyorsabb éves növekedés lenne – hangsúlyozták a Capital Economics szakértői.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.