Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem indít vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az elmúlt időszak OTP-kereskedésével kapcsolatban – mondta a Napi Gazdaságnak Binder István, a szervezet szóvivője.
A lap azért kereste meg a felügyeletet ebben az ügyben, mert egy korábbi nagy volumenű eladás miatt a Soros György nevével fémjelzett alapot piacbefolyásolásért megbüntette a PSZÁF.
Múlt héten Csányi Sándor OTP-vezér adott el több jelentős csomagot is saját és cégének OTP-részvényeiből, ezt követően pedig az OTP Bank papírjainak árfolyama 16,75 százalékkal esett, és 4200 forinton zárt múlt pénteken.
A PSZÁF szóvivője most a Napi Gazdaságnak azt mondta, minden nagyobb ügyletnél automatikusan megnézik, mi történt, és ez most sem volt másképp. Azonban a rutinszerű vizsgálat során nem találtak indokot, hogy vizsgálatott indítsanak Csányi Sándor és az általa birtokolt cég részvényeladási ügyében. (A PSZÁF reakciójával együtt a Csányi-féle részvényeladások hátterének variációi is olvashatók majd a HVG csütörtökön megjelenő számában.)
A mintegy 8 milliárd forint értékű ügyletet a bank közleményében azzal indokolták, hogy a pénzt Csányi Sándor agrárérdekeltségeinek fejlesztésére kívánja fordítani. Ugyanakkor a piacon részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi részvényeladását.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.