Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A korábbi években tapasztaltnál több visszatérő mulasztóra bukkantak az elmúlt időszakban a nyugat-dunántúli régió mindhárom megyéjében az adóellenőrök. Vasban az egyik eset meglepte a revizorokat: másfél órán belül ugyanannak az egyéni vállalkozónak két különböző értékesítési pontján sem adtak számlát.
A július 2-án indult országos akcióban a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a forgalmazott árucikkek eredetét, a jövedéki termékek forgalmazását, a foglalkoztatás szabályszerűségét kiemelten vizsgálják az adóellenőrök és pénzügyőrök. Intenzívebb NAV-jelenlétre számíthatnak az üdülőterületeken, strandokon, nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon – idézte fel a NAV a nyári ellenőrzés-sorozat félidejében kiadott tájékoztatójában.
A Zala megyei adóellenőrök az őstermelőket ellenőrizték. Célirányosan egy Balaton-parti főút mellett már évek óta értékesítő vállalkozót is górcső alá vettek, mivel nála már korábban is tártak fel mulasztást. Az adóellenőrök megállapították, hogy a vállalkozó ismét be nem jelentett foglalkoztatottakat alkalmazott.
Vas megyében az adóellenőrök az őrségi vásár árusait ellenőrizték. Az akció során a revizorpárost is meglepte, hogy másfél órán belül ugyanazon egyéni vállalkozó két különböző értékesítési pontján nem adtak számlát.
A NAV közlése szerint például 12 napos üzletbezárásra számíthat az a fagylaltozó, amely egy éven belül kétszer is lebukott nyugtaadás elmulasztása miatt.
Azokat, akik nem adnak számlát, illetve nyugtát, vagy nem a helyes összeget tüntetik fel a vásárlást igazoló bizonylatokon, a NAV egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja. Az ismételt mulasztás súlyosbító körülménynek számít, ezért az érintettek magasabb összegű mulasztási bírságra, illetve üzletbezárásra is számíthatnak.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.