A brit-holland óriáscég csütörtöki beszámolója szerint az adózott eredmény 1,74 milliárd dollárt (1 dollár 226,09 forint) tett ki a június végén záródott három hónapban az egy évvel korábbi 4,08 milliárd dollárt követően. Egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 4,6 milliárd dollár volt, 20 százalékkal kisebb a tavalyi második negyedévihez képest, és jócskán elmaradt a szakértők által várt 5,9 milliárd dollártól. A csoport összesített árbevétele 117,07 milliárd dollárról 112,67 milliárd dollárra csökkent. A Shell kőolaj-és földgáztermelése napi 3,062 millió hordó olajegyenértékű volt, 1,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, elmaradt a szakértők által várt napi 3,146 millió hordótól.
Durván visszaesett a Shell profitja
Jelentősen, 57 százalékkal esett a Royal Dutch Shell profitja a második negyedévben, elsősorban az egyszeri tételek, az alacsonyabb termelés és a magasabb költségek miatt.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.