Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az államháztartás központi alrendszerének júliusi hiánya 129,5 milliárd forintra teljesült, amivel az első hét havi deficit 851,2 milliárd forint volt, az idei módosított előirányzat 96,7 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 179,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 5,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig közel 44 milliárd forintos szufficittel zártak idén júliusban. Tavaly júliusban az államháztartás – önkormányzatok nélküli – központi alrendszerének többlete júliusban 80,2 milliárd forint volt, 2012 első hét hónapjában a pénzügyi mérleg deficitje 437,5 milliárd forintot tett ki, ez az éves előirányzat 76 százalékának felelt meg.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. július végi hiánya így 851,2 milliárd forintra teljesült. 2012-ben az államháztartás központi alrendszerének I-VII. havi hiánya 437,5 milliárd forintot tett ki. Az NGM indoklása szerint a megnövekedett hiány többek között 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézményeknek, illetve az április 1-jétől a volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásainak köszönhető. Az alrendszerek részletes egyenlegeit ide kattintva megnézheti.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.