Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Cinikus és felháborító, hogy éppen a devizahitelesek helyzetéért felelős "bukott baloldal" űz gúnyt a kormány szociális családiház-építési programjának keretében kialakított ócsai lakóparkból, mely az adósságaik miatt otthonaikat elvesztett embereken segít – jelentette ki a Fidesz szóvivője.
Zsigó Róbert arra reagált, hogy a szocialista Korózs Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Ócsa már nem lakópark, hanem kalandpark, ahol a nyolcvan lakásból huszonháromban laknak, és ötmillió forintért őrzi egy biztonsági cég. Öt kilométerre van a posta, közel hat kilométerre van az első ABC-áruház, s azt sem tudni hogyan jutnak majd be a gyerekek az iskolába. Egyetlen egy devizahitelest sem akar a kormány megmenteni, ez csak a kormányzati propaganda része – tette hozzá.
Zsigó Róbert hangsúlyozta: a jelenlegi kabineten kívül senki nem segített a devizahiteleseken. A Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nevével fémjelzett "bukott baloldal" a bankok mellé állt, és hagyta, hogy a pénzintézetek "kaszáljanak" – mondta. Hozzátette, az Orbán-kormány ezzel szemben az ócsai lakópark építésével éppen azoknak segít, akiknek erre a leginkább szükségük van: akik devizaadósságuk miatt elveszítették otthonukat.
A szóvivő szerint igazi kalandba a Gyurcsány–Bajnai-kormányok bocsátkoztak akkor, amikor a magyar embereket hagyták devizában eladósodni. Éppen ezért cinikus és felháborító, hogy egyedül a "bukott baloldalnak" jut eszébe a kárvallottak segítségére sietők munkáján élcelődni – mondta Zsigó Róbert.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.