Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A dohánytermékekhez hasonló, a fogyasztás veszélyeire figyelmeztető feliratokat rakhatnak Törökországban az alkoholos italokra egy májusban elfogadott új törvény szabályozásainak értelmében.
A dohánytermékekhez hasonló, a fogyasztás veszélyeire figyelmeztető feliratokat rakhatnak Törökországban az alkoholos italokra egy májusban elfogadott új törvény szabályozásainak értelmében – írja az abcnews. Az "alkohol nem a barátod" szöveget, és a vezetőket, illetve kismamákat az alkoholfogyasztás veszélyeire felhívó feliratokat 10 hónapjuk van a gyártóknak az üvegekre és dobozokra rárakniuk. Az alkoholos italokon a gyártóknak azt is el kell helyezniük, hogy csak 18 éven felüliek fogyaszthatják ezen árukat.
A májusban elfogadott törvény, mely korlátozza az alkoholos italok eladásának időkeretét és helyeit is (oktatási és vallási intézmények 100 méteres körzetében nem lehet ilyen árut eladni), az egyik fő oka volt a Recep Tayyip Erdogan török kormány és kormányzó pártja elleni júniusi tüntetéssorozat kirobbanásának. A demonstrálók szerint a kormány túllépett hatáskörén, és iszlamista agendát propagál egy szekuláris államban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.