Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alighanem a beharangozott "sorsdöntő" devizaadós-perek pszichikai hatása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az elmaradó törlesztések nyomán a nem teljesítő (NPL) jelzáloghitelek aránya 17,6 százalékról 18,3 százalékra emelkedett, ezen belül a devizaalapú jelzáloghitelek esetében 21,2 százalékra futott az NPL-mutató – írja a pénteki Napi Gazdaság.
Történt mindez annak dacára, hogy az idei második negyedév végére a svájci frank több mint 4,3 százalékkal (249,96 forintról 239,14 forintra) gyengült a forinttal szemben, és megmaradt az árfolyamgát-konstrukció – olvasható a gazdasági napilapban.
A jelzáloghitel-pszichózis hatását igazolják az összegzett MNB-adatok is: a 90 napon túli késedelembe eső lakossági hitelállomány épp ellentétes irányt vett, és 4,5 százalékkal, 1185 milliárd forintra szűkült, a rövidebb lejárt tartozással bírók tartozása 6,4 százalékkal, 1103 milliárd forintra csökkent – ennek a kedvező trendnek jó része ugyanakkor a már említett kedvező árfolyamváltozás hatása volt.
Mindez azt okozta, hogy a teljes lakossági hitelállományon belül a rövid időre megcsúszók aránya három hónap alatt 17,8 százalékról 16,7 százalékra zsugorodott – míg a problémamentes körbe a hitelportfólió 65,3 százaléka tartozott a három hónappal korábbi 64,2 százalékkal szemben – ismerteti a Napi Gazdaság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.