Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az év eleji megtorpanás után az év második felében már "normális" növekedési pályára áll a német gazdaság - írja havi rendes gazdasági jelentése augusztusi kiadásában a Deutsche Bundesbank.
A szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis adatai szerint az első negyedévi stagnálás után a német gazdaság erőteljes, szezonális és naptári kiigazítással 0,7 százalékos "felzárkózó" növekedést ért el a második negyedévben. A második negyedévi erőteljes növekedés a Bundesbank szerint valószínűleg már visszahelyezte arra a "normális" kapacitáskihasználási pályára a német gazdaságot, ahonnan 2012 második felében zökkent ki.
Németország a magyar gazdaság első számú partnere, a német gazdaság nagy hatással van az exportra, a beszállítók révén pedig a teljes magyar gazdaságra. A német vállalatok külföldi üzleti forgalma a második negyedévben már javult valamelyest a tavalyi negyedik negyedévi és idei első negyedévi visszaeséshez képest, de még nem hozta be lemaradását.
A munkaerő-piaci helyzet nem változott lényegesen a második negyedévben, igaz, a foglalkoztatottak száma emelkedett egy kissé, de csak néhány szolgáltatóipari ágazatban. A legfontosabb munkaerő-piaci mutatószámok tanúsága szerint a foglalkoztatás terén nem kell számítani számottevő zavarokra az év hátralévő részében.
A fogyasztói árak emelkedtek kissé a második negyedévben, holott az energiaárak csökkentek valamelyest. Az év második felében a Bundesbank szerint a német gazdaság növekedése viszonylag magas kapacitáskihasználás mellett a belföldi fogyasztás és az építőipar fellendülésének köszönhetően visszatér a normális kerékvágásba, de valószínűleg nem elegendő mértékben ahhoz, hogy a vállalati beruházási aktivitást mintegy kétéves pangás után kimozdítsa a holtpontról.
A német belföldi vállalati beruházások mindaddig nem vesznek lendületet, amíg a környező országokban nem kezdenek el javulni a hosszú távú gazdasági növekedési kilátások. A német feldolgozóipar termékei iránt olyan külpiacok támasztanak növekvő keresletet, ahol a német vállalatok egyébként is növelik termelési kapacitásukat. Ez hátráltatja mind a belföldi beruházások, mind az export növekedését.
A már hónapok óta folyamatosan javuló fogyasztói hangulatindexek és kereseti várakozások nagyban hozzájárulnak majd a gazdasági növekedés motorjaként szolgáló belföldi fogyasztás növekedéséhez. A javuló kereseti kilátásoknak köszönhetően emelkedhetett az első fél évben 7,5 százalékkal a megkezdett lakásépítések száma is az egy évvel korábbihoz képest - írja a Bundesbank havi rendszeres gazdasági helyzetjelentésében.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.