Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megújult a Magyar Nemzeti Bank arculata. A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfaággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben.
Nemcsak a Magyar Nemzeti Bank logója újult meg, hanem maga a honlap is. Igaz, minden maradt a régiben, csak a betűk zöld helyett kékek lettek.
Matolcsy György jegybankja néhány hete jelentette be, hogy új arculatot alakítanak ki, a pályázaton 3,5 millió forintos árat tartalmazó ajánlatával a Mátai és Végh Kreatív Műhely Kft. nyert, de a logó megrajzolásában Matolcsy is részt vett.
A korábbi tájékoztatás szerint a mostani átalakítással összefüggő tervezési, nyomdai, informatikai és egyéb kiadások összesen körülbelül 11,9 millió forintot tesznek ki, szemben a „pálcikás” logóra 2010-ben elköltött 51,8 millió forinttal.
Az MNB szerdai közleményében a GfK Hungária júniusi országos közvélemény-kutatására hivatkoznak, amelynek eredménye azt mutatta, hogy a 2010-ben létrehozott, hét „pálcikából” álló embléma nem közvetíti a jegybanki értékeket, a lakosság a korábbi logót összetévesztette más itthoni és nemzetközi szervezetek hasonló emblémáival.
Az országos kutatás eredményei a jegybank szerepének és működésének megfelelő új arculat bevezetésének igényét igazolták vissza, ennek alapján döntött az MNB vezetősége az arculat megújítása mellett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.