Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Hosszabb távon is fel kell készülnie a Molnak arra, hogy az Ural és Brent olajtípusok közötti árrés nagyon alacsony lesz – írta a Napi Gazdaság, amely szerint emellett ráadásul pár éven belül jó minőségű orosz dízel is elöntheti a magyar piacot.
Egy év alatt jelentősen romlott a Mol szempontjából a finomítás egyik kiemelten figyelt külső feltétele, mégpedig a Brent és az Ural típusú olaj árának különbözete – közölte a Napi Gazdaság. Az elmúlt időszakban több tényező együttes hatásaként felborult a kínálati-keresleti viszony, márpedig ezt nagyon figyelik az olajjal kereskedők − mondták a lapnak olajipari elemzők.
Ezek közül is az egyik legfontosabb tényező az oroszok adóváltoztatása − véli Pletser Tamás, az Erste Bank elemzője. Oroszországban ugyanis mintegy három évvel ezelőtt hoztak egy olyan törvényt, mely szerint sokkal kedvezőbb adózással lehet exportálni jó minőségű finomított termékeket. Ennek hatására kezdtek jelentős finomítói beruházásokba az oroszok, aminek első eredményei már látszanak is.
Harcsa Norbert, az Ipopema brókercég elemzője szerint Oroszországon belül is robbant a kereslet az autóértékesítések megugrásával. Erre az oroszok készültek is az adóváltoztatásokkal együtt, hiszen 2015-ig több mint tíz új finomító átadására készülnek, sőt éppen a napokban jelentették be, hogy egy 1990-ben bezárt finomítót is újranyitnak 2016-ban. Mindeközben Európában a finomítói bezárások vannak napirenden, ami jól mutatja a különbséget.
2015-től az új finomítók már képesek lesznek alacsony kéntartalmú dízelek előállítására. Így a Molnak arra is fel kell készülnie, hogy erősebb lesz a verseny az orosz feldolgozott termékek piacán, ami dupla csapást jelenthet a Mol és a lengyel PKN számára is – emelte ki Pletser Tamás.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?