EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Tizedére esett a líbiai olajexport az olajiparban sztrájkoló munkások, illetve az olajszállítást akadályozó fegyveres csoportok miatt. Kilenc kikötőből csak hármat tudnak használni a tengeri szállítóhajók.
A líbiai kormány szerint az ország napi olajtermelése 250 ezer hordóra csökkent. A Reuters líbiai olajipari forrásai szerint azonban még ez a szám is túl magas, és csak napi 145 ezer hordónyi olajat hoznak a felszínre. A hírügynökség szerint a teljes kapacitás a napi 1,25 millió hordót is elérhetné, ha nem lennének gondok.
A líbiai olajminisztérium az iparágon kívüli munkásokat és agitátorokat tette felelőssé a sztrájkokért, amelyek már hetek óta zajlanak az országban. A minisztérium szerint a sztrájkok miatt eddig 2 milliárd dollár bevételtől esett el az ország.
A termelést és a szállítást tovább nehezíti, hogy a sztrájkolók mellett fegyveres csoportok jelentek meg, amelyek átvették az irányítást néhány olajtermelő telephelyen, illetve kikötőben. A 2011-es polgárháború vége óta nem sikerült a kormányzatnak teljesen helyreállítania a nyugalmat az országban, és lefegyverezni az összes volt milíciát.
Líbiában most csak három kikötőt tudnak használni az olajexporthoz, pedig kilenc kikötő is alkalmas lenne erre. Legutóbb Zavija városának kikötőjét szállták meg fegyveresek, ezzel párhuzamosan leállították az olajszállítást a városba vezető kőolajvezetéken keresztül.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.