Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az OTP Bank lett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új, gyémánt fokozatú támogatója.
A szerződés szerint a pénzintézet 2016 év végéig összesen 130 millió forintos támogatást biztosít a magyar olimpiai mozgalom számára – közölte Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Borkai Zsolt, a MOB elnöke a megállapodás létrejöttét jelentős pillanatnak nevezte az olimpiai bizottság életében.
"Úgy döntöttünk, hogy más alapokra helyezzük a MOB jövőjét, hiszen a jelentős állami támogatások mellett szükség van olyan támogatókra is, amelyek által versenyzőink még eredményesebbek tudnak lenni a világversenyeken és az olimpiákon" – jegyezte meg az elnök. Hozzátette, a kapcsolat nem kizárólag üzleti alapon jött létre, a bank ezentúl a kommunikációban használhatja a MOB olyan szimbólumait is, amelyek egyébként védettek, és a sikeres magyar sportolók is megjelennek majd a bank rendezvényein.
Az összeg a MOB célkitűzéseinek elérését, valamint a magyar csapat minőségi felkészülését hivatott szolgálni a jövő évi szocsi téli, a 2016-os riói nyári játékokra, a 2014-es nyári és a 2016-os téli ifjúsági olimpiára, valamint a 2015-ös nyári és téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválra (EYOF).
Csányi Sándor megjegyezte, hogy a megállapodással egy nagyon hosszú kapcsolat éled újjá a két fél között. A szerződéssel az OTP a MOB kizárólagos bankja lett, és ezentúl az állami támogatások is a pénzintézeten keresztül jutnak el az olimpiai bizottsághoz.
Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a jövőben szeretnék még tovább növelni a sport, valamint a kultúra támogatására fordított összeget. Az OTP egy olyan speciális, úgynevezett co-branded hitelkártya kifejlesztését tervezi, amelynél a vásárlások után visszatérítés jár, és a bank ezekből az összegekből szintén a magyar sportot támogatná.
Amennyiben ebből a forrásból évi 15 millió – vagyis négy év alatt 60 millió forint – plusztámogatás összejönne, akkor az OTP a MOB platina fokozatú támogatójává lépne elő. A MOB honlapja szerint jelenleg két platina fokozatú támogatójuk van, a Telekom és az Adidas. A gyémánt fokozatú támogatók közé tartozik az OTP Bankon kívül a Coop, a GE Healthcare és a Szerencsejáték Zrt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.