Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lekerült a napirendről a TV2 eladása - mondta Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója az mmonline.hu-nak. Az irányváltás összefügg azzal, hogy a TV2-t tulajdonló ProSiebenSat.1 két részvényese, a KKR és Permira kockázati tőkealap elkezdte részvényeinek tőzsdei eladását.
A korábbi stratégiai döntésnek megfelelően a ProSiebenSat.1-ban 44 százalékos tulajdonrésszel bíró KKR-Permira páros megkezdte a részvényei tőzsdei értékesítését - írta az mmonline.hu. Az első körben 11 százaléknyi részvényt adnak el, összesen mintegy 800 millió euró értékben. A két kockázati tőkealap-kezelő a tervek szerint az év végéig száll ki teljesen a ProSiebenSat.1-ból.
A ProSiebenSat.1 csoporthoz tartozik a magyar TV2 is. „A tulajdonosunk eredeti tervei szerint a német csatornákat szakmai befektetőnek szerették volna eladni. Ennek lett volna része, hogy megválnak az összes nemzetközi érdekeltségtől, köztük a TV2-től. Időközben az a döntés született, hogy a tulajdonrészüket a német tőzsdén értékesítik, így a TV2 eladása lekerült a napirendről” - mondta a portál szerint Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója.
A hvg.hu májusban számolt be arról, hogy a TV2 eladósorba került és úgy lehetett tudni, a médiabirodalmát évek óta építgető, Fidesz-közeli vállalkozónak elkönyvelt, korábban az RTL-lel is próbálkozó Nyerges Zsolt is szemet vetett a csatornára.
Akkor az a hír röppent fel a magyarországi média éves seregszemléjén, a Media Hungaryn, hogy heteken belül eldőlhet a TV2 sorsa és közeledett a tévétársaság tulajdonosai és a Simicska Lajos–Nyerges Zsolt fémjelezte cégbirodalomhoz tartozó médiavállalkozás álláspontja.
A négy magyar nyelvű csatornát magába foglaló TV2-csoport hazai vezetősége akkor cáfolta, a német tulajdonos, a ProSiebenSat.1 pedig a hvg.hu-nak nem akarta kommentálni, hogy meg is állapodtak volna akár az Infocenter.hu Zrt.-vel, akár más befektetővel, azt viszont nem cáfolták, hogy folynak tárgyalások és valóban eladósorban van a társaság.
A hvg.hu több piaci és tévés forrásból úgy értesült, korábban több vevő is érdeklődött, májusra viszont két komolyan vehető ajánlattevő maradt, az egyik a Nyerges Zsolt többségi tulajdonában álló Infocenter.hu, a másik a Viasatot is működtető Modern Times Group (MTG).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.