Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Két csempésztől több mint 110 millió forint értékű cigarettát foglaltak le a NAV nyomozói – közölte a szervezet sajtóreferense szerdán.
A pénzügyi nyomozók elől a napokban Beregsurány és Csaroda között az autóját hátrahagyva menekült el egy csempész, aki kocsijában nagy mennyiségű cigarettát szállított. Percekkel később egy ugyancsak nagy sebességgel száguldó teherautó érkezett az ellenőrzés helyszínére az úton, amelynek sofőrje a kukoricásba hajtott járművével. Ő is megpróbált elmenekülni, de elfogták.
A két kocsiból több, mint 138 ezer doboz, különböző márkájú ukrán cigaretta került elő. A dohányárú jövedéki törvény alapján számított értéke meghaladta a 110 millió forintot. A teherautósofőrt a cselekmény súlyára, illetve az elkövetés jellegére tekintettel a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – tette hozzá a sajtóreferens. A különösen nagy értékű jövedéki termékre elkövetett orgazdaság miatt akár nyolc év szabadságvesztés is kiszabható – mondta Sári Bernadett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.