Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
November elsején indul a téli közmunkaprogram, amelybe a kormány 200 ezer embert szeretne bevonni, ebből 100 ezer ember képzést kap majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Czomba Sándor jelezte: a téli közmunkaprogram április 30-ig tart majd.
A tervek szerint 100 ezer embert 6 órás közfoglalkoztatásba vonnak be, a másik 100 ezer pedig napi 4 órában képzésben részesülne. Itt a 8 általánost végzettek a fő célcsoport, hiszen a regisztrált álláskeresők 60 százaléka közülük kerül ki; ők alapkompetencia fejlesztést kapnának, de az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmákat is el lehet sajátítani a közmunkaprogram keretében - mondta az államtitkár.
Czomba Sándor kiemelte: a téli közmunkaprogramot is azokra a megyékre - például Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg - összpontosítják, amelyekben egyébként is magas a közfoglalkoztatottak száma. A téli közmunkaprogram képzési "lábát" 24 milliárd forintos európai uniós támogatásból finanszírozzák majd - ismertette.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.