Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarország vízügyi együttműködési megállapodást kötött Vietnammal, a dokumentumot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Cao Duc Phat a Vietnami Szocialista Köztársaság mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere írta alá - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
A tárca közleménye idézi Fazekas Sándort, aki elmondta: a halászatfejlesztés, élelmiszer-biztonság, állategészségügy, valamint a képzések terén a Szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet vietnami kapcsolatai évtizedes múltra nyúlnak vissza, ez most egy újabb területtel, a vízügyi együttműködéssel bővült. Hozzátette: reményei szerint a korábbi egyezményekhez hasonlóan a most aláírt dokumentummal is egy hosszú távú partnerség alakul a két ország között.
A közlemény szerint a mezőgazdaság területén Magyarország és Vietnam közötti együttműködés hivatalos kereteit több tárcaközi egyezmény adja, amelyek kiterjednek a mezőgazdasági kutatás és fejlesztésre, a növénytermesztésre, az állattenyésztés és takarmánytermesztésre, továbbá a vízgazdálkodás és erdészet területére.
A kisállattenyésztés területén - különös tekintettel a baromfi- és nyúltenyésztés fejlesztésre - a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ és a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete már 1998 óta komoly szakmai kapcsolatokat ápol vietnami partnerintézményeivel, többek között a Nemzeti Állattenyésztési Intézettel (NIAH - National Institute of Animal Husbandry; Hanoi, Vietnam). Kiemelendő továbbá az Erdészeti Tudományos Intézet által kiépített vietnami együttműködés a Vietnami Erdészeti Intézettel (Forest Science Institute of Vietnam - FSIV), amelynek legfontosabb kapcsolódási pontjai a nemesítés, génmegőrzés, a klímaszelekció és alkalmazkodás témaköreit érintik. A tavaly novemberi Magyar-Vietnami Gazdasági Vegyes Bizottság ülésének jegyzőkönyvébe bekerült, hogy a herceghalmi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (ÁTK) kész az iparszerű sertéstartáshoz a fejlett technológia és szaktudás átadására Vietnamnak - olvasható a VM közleményében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.