Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Sikeresnek értékelte a hétfőn és kedden megtartott országos nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.
Bakondi György ismertette: a Paksi Atomerőműben szimulált súlyos üzemzavar következtében nukleáris szennyeződés került a levegőbe, ezért hét dunántúli megye 28 járásában kellett lakosságvédelmi intézkedéseket, például kitelepítést elrendelni.
Az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerben közreműködő hatóságok gyakorlatát 24 nemzetközi megfigyelő is felügyelte, így Magyarország bizonyította, hogy az Európai Unióban is számíthatnak rá a partnerei – tette hozzá a tűzoltó altábornagy.
A Nemzeti Vészhelyzet Kezelési Központban megtartott sajtótájékoztatón a főigazgató hangsúlyozta, hogy ugyan gyakorlatról volt szó, de "éles adatok" alapján dolgoztak. Példaként említette, hogy a megváltozó szélirány olyan megyékbe, Vas és Veszprém megyékbe is elvitte a nukleáris szennyezést, amelyekkel nem számoltak előre, így ott is be kellett avatkozniuk. Értékelése szerint ebben a helyzetben a védelmi igazgatási rendszer megfelelő hatékonysággal és gyorsasággal hajtotta végre a szükséges intézkedéseket.
Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a Paksi Atomerőmű biztonsági berendezései megakadályoznák a szimulált baleset bekövetkezését. A gyakorlaton "fukusimai típusú" baleset történt, vagyis kimaradt a blokk hűtőrendszere, leállt az áramellátás és a blokkot is "megolvasztották". Vagyis olyan vészhelyzetet "állítottak elő", amely elképzelhetetlen – mondta a főigazgató.
Góra Zoltán, a Nemzeti Vészhelyzet Kezelési Központ vezetője hozzátette, hogy a lakosságvédelmi intézkedések keretében a kitelepítésen túl szimulálták még a sugártartalom kivédésére szolgáló jódadagolást, a legeltetési és közlekedési tilalmat.
Szerdán Pakson a kitelepítés, a sugárfelderítés és -mentesítés menetét bemutató terepgyakorlatokat tartanak, illetve az ehhez szükséges felszereléseket és technikai eszközöket mutatják be.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.