Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter elveti az államadósság és az adóterhek növelésének még a gondolatát is, és ezt az álláspontot képviseli a koalíciós tárgyalásokon - derül ki a német Focus hírportálnak adott interjújából.
"Jövőre elérjük a strukturális nullát, 2015-től pedig már egyáltalán nem képezünk új adósságot és később is ehhez fogjuk tartani magunkat" - mondta Schäuble.
A középtávú költségvetési tervekben ennek ellenére is lehet majd számolni némi többletkiadással 2017-ig, feltéve hogy a kormány tartja magát a növekedésbarát kurzushoz - tette hozzá Wolfgang Schäuble a Focus hírportálnak adott interjúban. A német államadósság jelenlegi mértéke a hazai össztermék mintegy 82 százaléka.
"A deficitcsökkentést és az adóbevételek növelését nem adóemeléssel, hanem gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatás javulásával tudtuk elérni" - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble. "Aki ezt veszélyezteti egyúttal azt is kockáztatja, hogy a végén kevesebből kell majd kijönnie" - fogalmazott. Az eladósodottság aránya a pénzügyminiszter szerint automatikusan csökkenni fog, ha a koalíció a folytatódó gazdasági növekedés közepette nem bocsát ki új adósságot.
"Amikor a fiatalok azt kérdezik tőlem mikor lehet már végre teljesen megszabadulni az adósságoktól, azt szoktam válaszolni, hogy remélhetőleg soha, mivel adósságot eltüntetni csak devizareformmal lehet" - válaszolta arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem fog bele törlesztéssel adósságállomány csökkentésébe.
"Egy működőképes nemzetgazdaság számára az igazán fontos kérdés az, hogy mekkora az adósság aránya a gazdaság teljesítőképességéhez képest. A német kormány az elkövetkező tíz éven belül ismét az európai stabilitási és növekedési paktumban lefektetett 60 százalékos határ alatti értékhez kíván visszatérni" - jelentette ki a pénzügyminiszter.
Wolfgang Schäuble az interjúban kontraproduktív eszköznek nevezte az adóemelést. Arra a kérdésre adott válaszában, hogy ez az álláspont a fogyasztási adókra, illetve az adókedvezmények elengedésére is vonatkozik-e, a miniszter leszögezte, hogy "az adók meg nem emelése azt jelenti, hogy nem emelünk meg semmiféle adót. Az adók meg nem emelésre tett ígéretünk minden esetre vonatkozik".
A pénzügyminiszter mérsékelni kívánja a személyi jövedelemadónak a személyi jövedelmek magasabb adózási sávba csúszása miatt bekövetkező növekedését is. "A múltban is erre törekedtem és ezt most is fontosnak tartom" - tette hozzá.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.