Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Minden természetes személy egy számlájánál lesz lehetőség a havi első két ingyenes készpénzfelvételre, összesen 150 ezer forintig - mondta Rogán Antal a pénzügyi rezsicsökkentés részleteiről.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint hat és félmillió embert érint a pénzügyi rezsicsökkentés azon lépése, amellyel a havi első két készpénzfelvételt ingyenessé tennék.
Rogán Antal hétfőn este a parlamentben, a törvényjavaslat expozéjában azt mondta, meggyőződése, hogy az elmúlt hónapokban a bankok nagyobb mértékben emelték a költségeket, mint azt az adótartalom indokolta volna, és volt, hogy a fizetés felvételekor 1500-2000 forintot is ki kellett fizetni. Ez a lépés a frakcióvezető szerint kiszámíthatatlanná tette a banki költségeket az ügyfeleknek.
Kifejtette, hogy a törvénnyel a meglévő számlaszerződésekbe avatkoznak be: minden természetes személy egy számlájánál lesz lehetőség a havi első két ingyenes készpénzfelvételre, összesen 150 ezer forintig. Elmondása szerint azért ebben az összegben állapították meg a felső határt, mert az alacsonyabb keresetűeket akarják segíteni.
A képviselő szerint a hatvannapos átállási időszak elég lesz a bankoknak és reális a 2014 februári bevezetés. A javaslat szerint a bankoknak egy közös adatbázist kell létrehozniuk arról, hogy az ügyfelek mely számlájukhoz kérték az ingyenes készpénzfelvételt. Ha ezzel az ügyfelek visszaélnek, akkor az az adatbázisból kiderül és utólag megfizettetik velük a felvételi díjakat.
Rogán Antal hangsúlyozta: fogyasztói alapjogról van szó, amelyet az unió több más országában széles körben biztosítanak. Az alapjog lényege, hogy legalább a fizetés átlagjövedelem alatti részéhez ingyen juthassanak hozzá az emberek.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Az Európai Parlament megerősítette tisztségében Ursula von der Leyent.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.