Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bajnai Gordon szerint adórendszerváltást kell végrehajtani 2014-ben: az egykulcsos adó helyett fogyasztásbővítő, munkahelyteremtő és igazságos adórendszerre van szükség.
Az Együtt–PM szövetség vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány "igazságtalan, embertelen és munkahelyellenes" adóreformja egyre mélyebbre löki Magyarországot. Az Együtt–PM ezért kezdett aláírásgyűjtést a kétkulcsos adórendszer bevezetése érdekében.
Bajnai Gordon közölte: az egykulcsos adó miatt 50 ezer munkahely szűnt meg. Bemutatott egy infografikát, amely szerint csak a nagyvállalatok 49 ezer embert bocsátottak el az utóbbi három évben a növekvő munkáltatói járulékterhek miatt. A minimálbéresek foglalkoztatása 27 600 forinttal többe kerül havonta – hozta példaként, megjegyezve: miközben a munkaadók terhei nőttek, a minimálbér vásárlóereje csökkent 2010-hez képest.
Hozzátette: egy bruttó százezer forintot kereső ember 11 ezer forinttal kevesebbet visz haza az egykulcsos adó miatt, mint a kormányváltáskor, míg a bruttó 700 ezret keresők nettója majdnem százezer forinttal nőtt. A volt kormányfő beszélt arról is, hogy az emberek négyötöde szerint a kormány rosszul teljesít a munkahelyteremtésben, a foglalkoztatási adatok javulása pedig csak a közmunkának és a külföldön dolgozóknak köszönhető.
Az Együtt–PM vezetője kérdésre válaszolva azt mondta: az ingyenes pénzfelvétel törvényi szabályozása is példa arra, hogy a Fidesz nem tud kormányozni. Hiszen – folytatta – a pénzfelvételt a tranzakciós illeték bevezetése drágította meg, amit a kormány most próbál korrigálni, ám sajtóhírek szerint úgy, hogy az embereknek a bankfiókban kell igényelniük a havi két ingyenes pénzfelvétel lehetőségét.
Szintén kérdésre Bajnai Gordon azt mondta, kedd reggel felhívta Mesterházy Attila MSZP-elnököt, és szolidaritását fejezte ki, amiért méltatlan támadások érték a bajai videoügyben. Szavaiból kiderült, ezután nem látja értelmét annak, hogy aláírja Gyurcsány Ferenc nyílt levelét, amelyet a Demokratikus Koalíció elnöke az ellenzéki pártok vezetőinek címzett, arra kérve őket, legyenek szolidárisak a szocialistákkal.
Ugyancsak kérdésre elmondta: miniszterelnökként sem hivatalos, sem nem hivatalos információja nem volt arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok európai vezető politikusokat, kormányfőket hallgatnak le. Hozzátette: amennyiben kiderül, hogy valóban így történt, az "szövetségesek között elfogadhatatlan".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.