szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz szerint a fogyasztóvédelmi rezsipontok felállítását is tartalmazó hétfőn elfogadott törvénymódosítás tovább erősíti a fogyasztói jogokat az országban.

A rezsipontok egyfajta moderátor szerepet töltenek majd be a fogyasztók és a szolgáltatók között, illetve segítségükkel gyorsabban és a hatósági eljárást megelőzve rendeződhetnek majd a panaszok és egyéb ügyek - mondta Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.   

A fideszes politikus szerint a kormánynak a fogyasztóvédelem területén 2010 óta tartó intézkedéssorozata szigorúbb szabályokat és "éberebb", tudatosabb hatóságokat és fogyasztókat eredményezett.

A hétfőn elfogadott törvénymódosítás értelmében a 2014-ben húsz - egy fővárosi és minden megyében egy-egy - fogyasztóvédelmi rezsipontot állítanak fel, amelyek a helyi kormányhivatalok alá tartoznak majd. Itt a fogyasztók tájékoztatást, tanácsadást és segítséget kaphatnak a villamosenergia, a gáz, a távhő, a víz és a hulladékkal kapcsolatos közműszolgáltatások ügyében.

A rezsipontokon tanácsot adnak majd például a számlalevelek értelmezésében; a méltányossági, részletfizetési kérelmek elkészítésében szintén segédkeznek, ahogyan a szolgáltatókkal való kapcsolattartásban is - mondta Zsigó Róbert.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!