Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint csak tüneti kezelés a kedden elfogadott devizahiteles mentőcsomag, azzal a Fidesz "továbbra is a felszínt kapargatja".
Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke szerdán Pécsett sajtótájékoztatón azt mondta: a vészhelyzetbe került embereknek érdemi segítséget az LMP parlamenti frakciójának már hetekkel ezelőtt benyújtott javaslatai jelentenének.
Hangsúlyozta, követelik, hogy a bíróságok kötelesek legyenek a devizahitel-szerződések egészének érvényességét vizsgálni, törvény tiltsa a banki követelések átruházását, és deviza alapú lakáshitel-szerződésből származó követelés miatt ingatlanra végrehajtást vezetni csak jogerős bírósági ítélet alapján legyen mód.
Sajnálatosnak nevezte, hogy az LMP ezen javaslatcsomagjának tárgysorozatba vételét a Fidesz-KDNP az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén elutasította, egyben reményét fejezte ki, hogy "a plenáris ülésre fordulni fog a kocka". Az Országgyűlés kedden kivételes sürgős eljárásban fogadta el Fidesznek a devizahitelesek segítésére benyújtott indítványát.
E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig meghosszabbodik, a már működő árfolyamgát pedig azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be. Eltörölték ugyanis azt a feltételt, hogy a rögzített árfolyamon való törlesztést igénylő adós fizetési késedelme nem haladhatja meg a 90 napot, hogy a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyamon számított összege nem lehet több húszmillió forintnál, illetve hogy a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt.
Schiffer András ezeket az intézkedéseket tünteti kezelésnek nevezte. "Látszik az olcsó trükk a Fidesz részéről: amíg tart a választási kampány, ne kelljen olyan képeket nézegetni, hogy betegeket, idős embereket, gyerekes családokat utcára tesznek, de ezzel a problémát nem oldották meg" - fogalmazott.
Az LMP társelnöke szólt arról, hogy a párt a devizahiteles javaslatcsomagjához kapcsolódóan a költségvetés vitájában javasolta a bíróságokról szóló fejezet módosítását, hogy 5 milliárd forint többletforrást biztosítsanak a bíróságoknak a devizahiteles perek tárgyalásához szükséges kapacitásbővítéshez. "Fontos, hogy e pereket ésszerű időn belül szakszerűen be lehessen fejezni" - mondta.
Róna Péter közgazdász, az LMP programtanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a devizahitelezés méretére tekintettel mindaddig, amíg ha a devizahitel-problémát nem sikerül megoldani, nem lehet szó gazdasági fellendülésről Magyarországon. "Ez a kitettség már hosszú évek óta fojtogatja a nemzetgazdaságot, és olyan kockázati tényező, amin nem tudunk túllépni" - tette hozzá.
Azt mondta: a helyes út a devizaalapú hitelezés kivezetése lenne úgy, hogy az adósok kizárólag a forintban kapott összeget és annak megfelelő kamatait fizetnék vissza.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.