Bajnai: gazdasági menekült lett 350-500 ezer magyar

A növekedési fordulat, a bérek felzárkóztatása felé az egykulcsos személyi jövedelemadó megszüntetése az első lépés – véli a HVG-nek adott interjújában Bajnai Gordon korábbi kormányfő, az Együtt Szövetség vezetője.

  • unknown
Bajnai: gazdasági menekült lett 350-500 ezer magyar

„Az egykulcsos adó szimbóluma annak, ahogyan az Orbán-kormány a világról gondolkodik. Igazságtalan, mert tíz adózóból nyolc rosszabbul járt vele, és számításaink szerint már eddig több mint ötvenezer munkahely szűnt meg miatta. Szerinte az egykulcsos adó jelenlegi formájában azt a társadalom- és gazdaságfelfogást tükrözi, ami Magyarországot a szakadék felé vezeti” - mondta Bajnai a HVG-nek. 

Bajnai Gordon a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárokat gazdasági menekülteknek tartja, és a harminc éven aluliaknak munkát vagy képzést ígér, hiszen, mint mondja, „a kormány tagjai úgy becsülték, hogy 350–500 ezer magyar munkavállaló élhet külföldön, ők hiányoznak az adórendszerből, a nyugdíjkasszából, és ha nem itthon vállalnak gyermeket, az demográfiai csapást is jelent. Ha ez a több százezres tömeg most itt keresne munkát, akkor a társadalom már felrobbant volna. Ha viszont néhány éven belül nem jönnek haza, akkor összedől.”

Az interjút a HVG e heti számában olvashatják.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.