Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Magyarországnak az a fontos, hogy megfizethető ára legyen a közműszolgáltatásoknak, ezért rögzíti majd a törvény a megfizethetőség elvét – mondta Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában.
A közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvény rögzíteni fogja a megfizethetőség elvét – közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
A tervek szerint a jogszabály kimondja majd, hogy a közműszolgáltatások nem haszonelvűek, a keletkező profitot is vissza kell forgatni a szolgáltatások fejlesztésébe. Ennek megfelelően nem lehetne profitot kivenni ezekből az ágazatokból, "és pláne nem lehetne az országból kivinni" – mondta a fideszes politikus, aki szerint e törvény csak akkor ér valamit, ha minősített többséget igénylő kétharmados, azaz alkotmányos védelmű jogszabály.
Hangsúlyozta, Magyarországnak az a fontos, hogy megfizethető ára legyen a közműszolgáltatásoknak, ezért rögzíti majd a törvény a megfizethetőség elvét. "Nekünk nem az a kérdés, milyen tulajdonosi szerkezettel működnek" a közműcégek, ugyanakkor az tűrhetetlen, hogy korábban – a fizetésekhez mérve – Magyarországon volt a legdrágább a rezsi Európában – mondta Rogán Antal.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e jelentős állami tulajdon az Elmű-Émászban, azt felelte: "ha úgy döntenek a tulajdonosok, hogy (...) bevonnak közösségi tulajdont, akkor tárgyalunk róla, de erről döntés nincs".
Az interjúban szóba került az is, hogy a Magyar Nemzet információi szerint a Fidesz elnökségében kiosztották a 2014-es országgyűlési választás kampányával kapcsolatok feladatokat, aminek alapján Rogán Antal a kommunikációért felel majd. Ezzel kapcsolatban a frakcióvezető azt mondta, a kampánymunka-megosztás januártól lép életbe, "hiszen mi úgy gondolkodunk, hogy januárig nincsen kampány".
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.