EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A befektetők 10 évre szóló bizalmát jelzi, hogy a 2 milliárd dollár összegű magyar államkötvény kibocsátását fokozott érdeklődés, ötszörös túljegyzés kísérte - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden. Szerinte szégyellnie kéne magát annak a hitelminősítőnek, aki ilyen jegyzés után is bóvli kategóriában tartja a magyar besorolást.
Jó hír, hogy a kibocsátás is azt igazolta, hogy már nem hír az, hogy Magyarország a nemzetközi piacokról tudja finanszírozni magát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály. A piac bizalmát mutatja az is, hogy a februári kibocsátáshoz képest 20 bázisponttal csökkent a felár, amit az amerikai állampapírok hozama fölött elvárt a piac a magyar papíroktól.
A miniszter megjegyezte, hogy ezzel a kibocsátással 2014 közepéig minden gond nélkül lehet finanszírozni az országot.
Varga Mihály kitért arra, hogy a hitelminősítők értékelésénél sokkal jobb a piac értékelése az ország teljesítményéről. "Szégyellje magát az a hitelminősítő, amely bóvli kategóriában tartja az ország besorolását", miközben a piac egészen más véleményt mutat a kötvényjegyzésen keresztül - mondta a miniszter, aki azt várja, hogy a hitelminősítők javítják az ország besorolását.
Az ország minősítésének biztosan nem ártana, ha a hitelminősítők javítanák a besorolást, "de nekünk elsősorban a piacon kell megméretnünk magunkat" - jelentette ki Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az elkövetkező három évben erősödő növekedési pályára áll az ország, 2015-re 2,5 százalékra emelkedhet a GDP éves növekedési üteme, az államadósság 79-78-77 százalékra csökkenhet, miközben az államháztartási hiány a GDP 3 százaléka alatt marad.
A miniszter utalt arra, hogy az adótörvények által több jövedelem marad a lakosságnál, és reményeik szerint ez megmutatkozik majd a fogyasztás növekedésében is, ami ugyancsak segítheti a gazdasági növekedést.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, de megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.