Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Samsung Electronics, a Hankook Tire, valamint a KDB Bank vezetői jelezték: elégedettek magyarországi beruházásaikkal és további beruházásokra is készek – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Elégedettek eddigi magyarországi beruházásaikkal és további befektetéseket terveznek a koreai vállalatok Magyarországon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint ez derült ki azokon a megbeszéléseken, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter folytatott Szöulban koreai gazdasági partnerekkel.
Az NGM csütörtöki közlése szerint a tárcavezető találkozott a Samsung Electronics, a Hankook Tire, valamint a KDB Bank vezetőivel, akik jelezték: elégedettek magyarországi beruházásaikkal és további beruházásokra is készek. A Samsung és a Hankook magyarországi vállalatainál jelenleg is folyamatban vannak beruházások, a KDB Bank pedig továbbra is regionális központként működteti budapesti fiókját.
A közlemény szerint a nagyvállalatokkal történt találkozók mellett a nemzetgazdasági miniszter előadást tartott a Koreai Kereskedelmi és Iparkamara üzleti fórumán a magyar gazdaság helyzetéről, befektetési lehetőségekről. Varga Mihály beszámolt az elmúlt években megtett gazdasági lépésekről, amelyek jelentősen javították az ország versenyképességét, kedvezőbbé tették a befektetési lehetőségeket, kérdésekre válaszolva pedig tájékoztatást adott az adórendszerben történt változásokról, a kormány vállalkozásokat támogató intézkedéseiről, hitelprogramokról, az energiapolitikai keretekről. Ugyanezek voltak a témái a Koreai Iparszövetség, a Koreai Import Szövetség, valamint a Koreai Befektetői Szövetség vezetőivel és tagvállalataival történt találkozóknak is.
A gazdasági megbeszélések mellett sor került politikai találkozókra is, így Varga Mihály egyeztetett a kormányzó Saenuri Párt főtitkárával és képviselőivel, valamint részt vett a koreai parlament ipari, kereskedelmi és erőforrásügyi bizottságának ülésén – olvasható az NGM közleményében.
A tárcavezető hétfőn, a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterekkel és a dél-koreai jegybankelnökkel folytatott tárgyalásairól az MTI-nek elmondta: dél-koreai megbeszélései a "keleti nyitás" jegyében zajlottak. Magyarország számára a Dél-Koreával való együttműködés kiemelten fontos, a dél-koreai cégek eddig több mint 2 milliárd dollárt fektettek be az országban, és ennek eredményeként több mint 25 ezer embert foglakoztatnak – tette hozzá.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.