Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nőtt a spanyol gazdaság a harmadik negyedévben, ezzel hivatalosan is véget ért a két éve tartó spanyol recesszió.
A spanyol nemzeti statisztikai hivatal csütörtökön közölt végleges adatai szerint a spanyol hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal növekedett a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, de 1,1 százalékkal elmaradt az múlt év azonos időszakáétól.
A második negyedévben 0,1 százalékkal zsugorodott a negyedéves és 1,6 százalékkal gyengült éves összevetésben a spanyol gazdaság. A spanyol GDP először nőtt 2011 eleje óta, így a statisztikai hivatal jelentése megerősíti a spanyol jegybank korábbi számításait. A statisztikai hivatal szerint a harmadik negyedéves növekedést az export és a turizmus hajtotta.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.