Cáfolja az EKB, amit Matolcsy mondott

Mario Draghi nem mondott olyat, mint amit Matolcsy György tőle idézett – közölte az Európai Központi Bank (EKB) szóvivője.

  • hvg.hu hvg.hu
Cáfolja az EKB, amit Matolcsy mondott

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön a napi.hu konferenciáján többek között az euró-dollár árfolyamáról is beszélt – idézte fel a portfolio.hu.

A portál szerint azt mondta, Mario Draghi EKB-elnök minden egyes alkalommal azt mondja a jegybankároknak Bázelben, hogy ha az euró nem erős a dollárral szemben, akkor a dél-európai gazdaságok versenyképesek a globális piacon, de az 1,30-as szintnél már nem. Az 1,60-as euró-dollár árfolyam pedig csak Németország számára kezelhető – mondta Matolcsy Draghit idézve.

A Wall Street Journal viszont azt írta, az EKB szóvivője szerint Mario Draghi nem tett ilyen nyilatkozatot az euróval kapcsolatban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.