Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Reményeink szerint a személyi jövedelemadó tíz százalék alá csökkentésével folytatódhat az adózási előírások 2010-ben megkezdett átalakítása – mondta a Magyar Nemzetnek Pankucsi Zoltán, a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára.
Azt mondta, az intézkedés szerepel az elkövetkező évek tervei között. "Az előttünk álló két esztendőben bizonyosan sokat kell majd tenni a költségvetési hiány három százalék alatt tartásáért, de amint lehetőség lesz rá, megvalósul az újabb, jelentős adócsökkentés" – fogalmazott a minisztériumi vezető.
Hozzátette, ha 2010 után, a világválság időszakában mód nyílt az egykulcsos, 16 százalékos adórendszer bevezetésére, és ezzel évi ötszázmilliárd forintos személyijövedelemadó-csökkentésre, úgy az elkövetkező, a jelek szerint fellendülést hozó években is megvalósítható hasonló irányú lépés.
Pankucsi Zoltán szerint a korábbi, kétkulcsos rendszer többeket adócsalásra sarkallt, és sokan a magas teher miatt kereshettek maguknak más országban otthont – olvasható a hétfői Magyar Nemzetben.
Orbán Viktor leginkább "nullaszázalékos" szja-t szeretne, ám az adóparadicsomokat idéző kulcs komoly forrásoktól fosztaná meg a költségvetést – írta korábban a lehetséges adócsökkentésről a hvg.hu.
A fogyasztási típusú adók felé terelés magasan tartja az áfakulcsokat – a költségvetésbe elő kell teremteni a bevételeket –, ami viszont az áfacsalásoknak ágyaz meg. Ha azonban beindul a gazdasági növekedés, lehet tér az szja csökkentésére, ám még ebbe is beleszólhat sok tényező.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.