Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Most már biztos, hogy nem építhetnek itthon naperőműveket uniós támogatással ebben a ciklusban. Módosították ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megújuló energiák felhasználását támogató pályázatát, méghozzá tíz hónappal annak lezárása után. Ennek alapján mégsem adnak támogatást napelemfarmok építésére, pedig sokan pályáztak – írja az Index.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a napokban módosította a Környezet és Energia Operatív Program megújulóenergia-alapú villamos energiatermelést segítő pályázatának kiírását. A módosítás szerint "nem támogathatóak a vállalkozások által benyújtott értékesítési célú napelem-beruházások".
Egy napelemes beruházást tervező cég képviselője azt mondta, hogy méltatlannak és inkorrektnek tartják az utólagos módosítást. Cégüket jelentős kár érte ugyanis emiatt, mert a pályázat előkészítésére több millió forintot költöttek.
A pályázat nagyon népszerű volt annak idején: januári megjelenése után körülbelül 230 pályázat érkezett, amelyek összesen 60 milliárdot igényeltek volna az NFÜ-től, pedig a teljes keret alig több mint 12 milliárd forint volt.
A napelemes pályázattal már ősszel látszott, hogy baj lesz. Akkor az Átlászó.hu azt írta, hogy több jelentkezőnek voltak NFÜ-s kapcsolatai, és az ügynökség körülbelül körülbelül 3 milliárd forintot osztott ki a program keretéből.
Lázár János államtitkár azonban szeptemberben felfüggesztette a napelemes pályázatot a problémák miatt.
Csepreghy Nándor, az Nemzeti Fejlesztés Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az Indexnek azt mondta, hogy nem a sajtóbotrány miatt változott a pályázati kiírás. A kormány továbbra is elkötelezett a napenergiát felhasználó technológia szélesebb körű használata mellett, de a napelemfarmok működtetésének több modellje is működik Európában, és itthon még nem döntötték el, melyiket vegyük át.
A helyettes államtitkár azt mondta: a kormány most úgy döntött, hogy a vállalkozások napelemfarmos keretét más megújuló energiás pályázatoknak nyitják meg. Ez a 12,2 milliárd forintból 9 milliárdot tett ki.
A 9 milliárdból 7-et a központi költségvetési, önkormányzati pályázatok között osztanak fel, 2 milliárdot pedig az egyházak kapnak olyan korábbi pályázataik után, amelyeket forrás hiánya miatt nem tudtak kifizetni.
A kormány megszünteti a megújuló energiaforrás hasznosítására irányuló beruházások finanszírozását szolgáló pénzügyi konstrukciót is – olvasható a cikkben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.