Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint százezren rótták le kegyeletüket három nap alatt Pretoriában Nelson Mandela ravatalánál a dél-afrikai kormány közlése szerint.
A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökét szerdán ravatalozták fel az afrikai elnöki hivatalnak és a kormánynak helyet adó épületben.
Sokan több száz kilométeres távolságból utaztak Pretoriába és órákon át át álltak sorba, hogy búcsút vehessenek Nelson Mandelától.
Helyszíni beszámolók szerint a pénteken a várakozók harmadának mégis anélkül kellett visszafordulnia, hogy eljutott volna a ravatalig, és röviddel a koporsó elszállítása előtt kisebb tumultus keletkezett, több százan a rendőrségi kordont áttörve nyomultak közelebb a ravatalhoz, de a többség nyugalmát megőrizve vette tudomásul, hogy nem jut oda.
Míg csütörtökön 24 ezer gyászolót számoltak, pénteken reggel már körülbelül ötvenezren várakoztak az épület előtt. A sor több kilométer hosszan kígyózott. Az emberek kis zászlókkal a kezükben tisztelgő sorfalat álltak a "nemzet atyja" tiszteletére.
Sokan, akik több száz kilométeres távolságból érkeztek előző nap, a helyszínen töltötték az éjszakát. Több ezren aludtak így az utcán. Egy férfi, Stanley Luvhimbe, aki 450 kilométerről érkezett, azt mondta: "egyedülálló lehetőség ez, soha többé nem láthatjuk őt".
A koporsót százak búcsúkiáltásai mellett katonai őrség szállította el egy pretoriai katonai kórházba. Sokan a jelenlévők közül dalra fakadtak.
Lenyűgöző volt – mondta Keneilwe Mohapi, aki az édesanyjával együtt érkezett. "Nem is lehetett volna megfelelőbb a befejezés. Megtisztelő, hogy tisztességesen el tudtunk búcsúzni tőle. Gyászolok, de hálás vagyok, megváltoztatta az életemet" – mondta a 27 éves férfi.
Szombaton a dél-afrikai légierő repülőgépe viszi a koporsót a Pretoriától körülbelül 1400 kilométerre délre fekvő Qunuba, abba a faluba, ahol Mandela nevelkedett és élete vége felé visszavonultan élt. Temetése vasárnap lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.