Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A legális dohánypiac már nagyjából csak a fele a tavalyinak, ami valószínűleg a nemzeti dohányboltok bevezetésének köszönhető.
Nagyjából felére zsugorodott a legális dohánypiac októberben – írja a Világgazdaság a NAV jövedéki statisztikái alapján. Az ősz második hónapjában csak 529 millió szál cigarettát adtak el a gyártók, ami idén a legalacsonyabb havi adat. Tavaly októberben, valamint a korábbi években is bőven egymilliárd szál fölött volt a fogyasztás. Idén októberig 8,1 milliárd darab fogyott, míg tavaly összesen 12,5 milliárd szál – írja a portál.
A csökkenésben jelentős szerepet játszhat, hogy idén júliustól már csak nemzeti dohányboltokban lehet cigarettát árulni, ugyanis azóta nem volt olyan hónap, amelyben egymilliárd szál felett lett volna a fogyasztás. A jövedékiadó-bevételek viszont magasabbak a tavalyiaknál: szeptemberben az év legmagasabb jövedékiadó-bevétele (36,2 milliárd forint) folyt be a költségvetésbe, októberben ez az összeg 28,8 milliárd forintot tett ki. A két hónap adatai összesen 5 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal haladják meg az elmúlt év azonos időszaki adatait, tehát a jövedékiadó-bevétel növekedett. A kormány azonban ennek a költségvetési bevételnek a csökkenésével számol: a 2014-es költségvetés 932 milliárd forint jövedékiadó-bevételre számít, ami 15 milliárd forinttal kevesebb az ideinél.
A hírre reagált a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.. Gyulay Zsolt, a társaság vezérigazgatója a hvg.hu-nak azt mondta, a forgalomcsökkenés jóval kevesebb, és elsősorban az áremelkedésnek köszönhető, de még ezt figyelembe véve sem igaz, hogy "buktunk" volna a nemzeti dohányboltok bevezetésével.
A dohánypiac zsugorodásának egyik oka a Világgazdaság szerint, hogy több száz településen még mindig nem lehet legálisan cigarettát vásárolni. Ezt úgy próbálja megoldani a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., hogy szerdán kiírták a negyedik körös trafikpályázatokat 992 településre. A pályázók január 17-ig adhatják be a jelentkezést, utána 30 vagy 60 nap, mire döntés születik. Ha valamennyi koncessziós jog gazdára találna, akkor már mintegy 6200 nemzeti dohánybolt működhetne az országban.
Az elbírálási szempontok nem változtak, a jogszabályok azonban igen. Jövő nyártól ugyanis új dohányboltot már nem lehet nyitni másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. Időközben megszületett a hipermarketek kiszorítására kitalált új szabály is, amely szerint 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletbe nem költözhetnek be (ebbe sok Tesco beletartozik, CBA-k viszont alig), valamint a benzinkút is tiltott területnek számít.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.