szerző:
MTI

Kilenc és fél milliárd forint a salgótarjáni önkormányzatnak már megítélt, illetve folyamatban lévő fejlesztésekhez az elmúlt három évben nyújtott központi forrás, így a rendkívüli kormánytámogatásokkal együtt csaknem 13 milliárd forintot kapott az önkormányzat a normatíván felül - jelentette be a város polgármestere.

2007-től az alulfinanszírozott városuknak több mint hétmilliárd forintot kellett bankkölcsönök törlesztésére fordítania, így "majd egy egész éves költségvetését veszítette el ebben az időszakban Salgótarján" - mondta Székyné Sztrémi Melinda az önkormányzati cégek vezetői és az önkormányzati intézményeket támogató vállalkozók évértékelő találkozóján.   

A polgármester hozzátette, 2013 számukra a fordulat éve volt, ugyanis a kormányzati intézkedéseknek köszöntően megszabadultak a banki terhektől, és fejlődési pályára állt a város. Felidézte, hogy 2010-től 3,2 milliárd forint rendkívüli kormánytámogatáshoz jutott Salgótarján önkormányzata, legutóbb néhány napja kaptak újabb, 430 millió forintos rendkívüli támogatást. Megjegyezte, hogy 2007 és 2010 között mindössze 32 millió forintot kapott a normatíván felül a város.

A polgármester szerint a kölcsönöktől való megszabadulással a kötelező feladataikat magasabb színvonalon láthatják el, például a háziorvosoknak, a körzetekben dolgozó gyermekorvosoknak, fogorvosoknak havi rendszeres támogatást nyújtanak, és ösztöndíjprogramot indítottak az egyetemi tanulmányokat folytató salgótarjáni fiatalok hazahívására.

A városközpont szociális célú rekonstrukciójával és a funkcióbővítő beruházásokkal, kerékpárút-építéssel és az oktatási intézmények műfüves pályákkal való felszerelésével "elkezdődött az építkezés éve".

Székyné Sztrémi Melinda elismeréssel szólt azokról a cégekről, amelyek az elmúlt két évben 300 álláshelyet teremtettek Salgótarjánban, illetve azokról is, amelyek a gazdasági válság idején is munkahelyeket tartottak meg, sőt támogatták a város kulturális és sportéletét. Bejelentette, elismerésükként Salgótarján gazdaságáért díjat alapítottak, és először 2014 januárjában adják át.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Megszólalt a manchesteri magyar orvos, akit gyenge nyelvtudása miatt felfüggesztettek

Megszólalt a manchesteri magyar orvos, akit gyenge nyelvtudása miatt felfüggesztettek

A Nyugatit, a Keletit és más állomásokat is elkezd rendbe tenni a MÁV

A Nyugatit, a Keletit és más állomásokat is elkezd rendbe tenni a MÁV

Disznóval fajtalankodhatott egy dunaharaszti gazda

Disznóval fajtalankodhatott egy dunaharaszti gazda

Újított a BKV: megjelent egy sokkal jobb éjszakai térképük

Újított a BKV: megjelent egy sokkal jobb éjszakai térképük

Soltész Miklós: "nemet mondunk a nemzetközi emberkereskedelemre"

Soltész Miklós: "nemet mondunk a nemzetközi emberkereskedelemre"

Titokban készít új mobilt az LG, de a neve már kiszivárgott

Titokban készít új mobilt az LG, de a neve már kiszivárgott